2012. július 18., szerda

véghajrában

Jövő hét péntek....! Hivatalosan ekkor kellene Zéténynek közénk megérkeznie. Vagyis nem jó ez a megfogalmazás, hiszen itt van ő már köztünk régóta, és a tudtomra is adja minden nap. :) A lényeg, hogy nagyon közel van születésének dátuma.
Nagyon fura ám úgy várni egy eseményt, hogy nem tudom, hogy pár óra múlva, vagy majd csak 2 hét múlva következik be. Türelmetlen vagyok nagyon, nem is tagadom.
És én, mint egy sértődött kisgyerek úgy reagálok minden egyes frissen megszült anyukára: "Ez nem ééééér! Ő is utánam volt kiírva!"
3-4 naponta járok NST-re, ami nagyon megterhelő. (Miskolc autóval közel 1 óra hossza, de van olyan amikor buszoznom kell...:( )  Nem értem miért kell ilyen sűrűn, meg voltam győződve, hogy a heti 1 alkalom pont elég lesz. Legutóbb tegnap voltam, amikorra a dokim beígért egy méhszájvizsgálatot. Kíváncsi voltam nagyon, hogy is állunk...erre a doki, miután megkérdezte, hogy van-e haskeményedés vagy görcs, és én mindkettőre nemleges választ adtam, azt mondta, akkor ebből még nem lesz baba, nem kell a vizsgálat! :S:S Na tessék!

Ami az itthoni dolgokat illeti: teljes egészében fel vagyunk készülve Zéti fogadására! :)
- sterilizálva mellszívó, bimbóvédő...stb.
- külön táska a szülőszobára, és külön táska a gyermekágyas napokra: 100%-ban bepakolva várja az indulást
- a babasarok is elkészült, annyi csupán a hiányosság, hogy nővérem akar majd valamit festeni a falra

És akkor a végére jöjjönek az elmúlt hetek eseményei képekben:
- varrtam Zétinek feliratot :)
- végső simítások
- várunk nagyon Zétikém!!!

- készült pár pocakosfotó ismét, de nekem valahogy nem nyerte el a tetszésem (37.hét)


- és egy kis idétlenkedés a végén :))


Remélhetőleg a következő bejegyzésem már a szüléstörténet lesz...


10 megjegyzés:

  1. Szia Mazsi!

    Eddig nem nagyon kommenteltem, de rendszeres olvasód vagyok és veled együtt izgulok és "várom" Zéti érkezését. :) Kitartást még a fennmaradó időre. Hamarosan a kezedben tarthatod a babád. :)

    Niki

    VálaszTörlés
  2. Szegénykém, én elhiszem, hogy epedve várod már, hogy a kezedben tarthasd már a család legkisebb tagját....
    Ne aggódj, mindennek eljön a maga ideje;)
    Örülj neki, hogy Zétény rendes kisfiú és megvárta, hogy mindennel elkészüljetek, így még az apró részletekre is tudtál fordani idöt....amit hozzátennék tökéletes ki is használtál.....szupi ez az anyagbetükböl álló név-felirat
    szerintem a pocakfotók nagyon jól sikerültek....akkor lett volna még látványosabb, ha simán egyenesen állsz és Robi oldalról fotóz, akkor látszana igazán a pocak valós mérete:D
    amúgy nagyon cuki az utolsó kép, de akkor lett volna az igazi, a Robinak tényleg vagy egy kis sörhasa=P
    a maradék idöhöz kitartást, a szüléshez sok eröt, a babával pedig sok boldogságot és egészséget kívánok!
    a szüléstörténetet pedig már nagyon várom! tényleg amúgy sikerült a biztosítást végül elintézni?

    VálaszTörlés
  3. Ági (Kovácsné Molnár)2012. július 18. 19:41

    Pedig nagyon aranyos fotók, annyira izgis hogy veled együtt mennyire várjuk ismeretlen ismerősként ezt a csöpp jövevényt, még most volt november, az első pár hét...nem soká meg már láthatjuk:)

    VálaszTörlés
  4. Jajj, nagyon izgulok értetek Mazsi! Olyan kíváncsi vagyok már a kis Zétire és a szüléstörténetre is. Élved majd nagyon a szülés utáni első napokat, az a legcsodásabb időszak és akkor a legszebbek a kisbabák. Én most látom csak, hogy mennyire repül az idő, mióta megszületett Annabell. Könnyű szülést kívánok!!!

    VálaszTörlés
  5. Jajj tiszta libabőr lettem :) annyira de annyira izgi :) te vagy a következő kismami Drága Mazsi akiért izgulni fogunk :) XD KÖnnyű szülést kívánok én is :)

    VálaszTörlés
  6. Mazsi kevesebb van hátra, mint gondolnád! Ma melegfront, holnap lehűlés...hátha Zéti kedvet kap! Én is könnyű szülést kívánok Nektek!

    VálaszTörlés
  7. Hajrá Mazsi, kitartás! Én csak ámulok, hogy milyen hamar elment az idő! Nemrég még azt a bejegyzésedet olvastam, hogy alig várod, hogy végre hazajöhessetek. Problémamentes, könnyű, gyors szülést kívánok Neked, ügyes legyél, sok-sok erőt és kitartást Drága Mazsi!Puszi!

    VálaszTörlés
  8. Ugye-ugye... Skóciában biztos nem lenne ennyi NST, sőt, szerintem úgy mint itt, egy sem. Persze akkor az is rossz lenne. Gyönyörű lesz Zéti része, pici lányom itt helyes mellettem:)!!! Várom azokat a képeket, amikor már ő is rajta lesz ezeken a gyönyörű képeken:)!

    VálaszTörlés
  9. Nem tudom, Mazsi közölte -e már, de tegnap este fél 7-kor megszületett Zéti!! 3,35 kg, és 55 cm!!:):) És akkora, de akkora fekete haja vaaan!!!

    Mazsi nővére voltam....

    VálaszTörlés
  10. Ági (Kovácsné Molnár)2012. július 24. 14:49

    Jajjj de szupi!!!A front , sokat gondoltam rá.Jó egészséget babának és anyukának is, meg minden szépet és jót amit csak kívánhatok.

    VálaszTörlés