Annyira tele voltam élménnyel, hogy csak feküdtem és azt éreztem, hogy zúg a fejem, az nst hangja folyton visszacsengett a fejemben. Mellette sajnos iszonyatosan fájt a gátsebem, annak ellenére, hogy kaptam fájdalomcsillapítót.
Éjjel 1 körül már majdnem elnyomott az álom, amikor a szobatársamhoz jött a nővér, ügyeletes doki...nagy volt a jövés-menés....szegény hányt és ment a hasa, nem tudták mi lehet a baj. Éjjel 3-kor pedig úgy döntöttek, hogy biztos, ami biztos, én inkább költözzek át egy másik szobába, nehogy valami olyan fertőzés legyen, amit én is elkaphatok. Így hát frissen szülve, a gátseb miatt remegő lábakkal átköltöztem egy másik szobába: egyedül voltam a 2ágyas szobában, aminek akkor még nagyon örültem.
Nem sokkal később pedig, hozták is nekem Zétit. Szépen szunyókált, én pedig csak csodáltam. A szopit nem mertem egyedül elkezdeni, megvártam míg jött a csecsemősnővér, és segített. Onnantól fogva már bátrabb voltam, fiacskám pedig irtó ügyes a legelejétől fogva. :)
Napközben szépen elvoltunk, a látogatási idő alatt végig bent volt anyukám, meg Robi, Zéti leginkább csak aludt, velem ellentétben....a nap végére viszont valami elképesztő szorongás lett rajtam urrá. Teljesen nem ismertem magamra, gondolom az iszonyatos fáradság és kialvatlanság miatt totál bepánikoltam, hogy kettesben kell maradnom egész éjjelre egy ilyen apró kis lénnyel. Egyszerűen rettegtem attól, hogy a kialvatlanság miatt (ami ugye nálam az epilepszia fő okozója) rohamom lesz, és ezzel kárt tehetek a babában is. Szóltam a csecsemősnővérnek, hogy ha lehetne még ma éjjelre is vigyék már el Zétit (elsoroltam neki a szitut)... amire annyi volt a reakció: "hát, ez mostantól így lesz" mármint no pihenés, no alvás. Persze mindezt értem én, de attól még kevésbé bunkó módon is elő lehetne adni...:S
Később aztán mégis bejött az ügyeletes doki, kikérdezett a betegségről, meg össze-vissza hüledezett,
hogy erről ők miért nem tudnak? ....én pedig akkor már tizedjére is elmondtam, hogy nem tudom miért nem tudnak róla, hiszen az összes leletem le lett adva, köztük a neurológiai papírjaim is! ( na tessék! magyar egészségügy...)
Akkor éjjel végül elvitték Zétit, én meg konkrétan szar anyának éreztem magam, aki 2 nap után le is passzolja a gyerekét, mert fél...aludni akkor éjjel se tudtam, csak zokogtam egész addig, míg hajnalban vissza nem hozták nekem a kicsi fiamat.
Aznap délelőtt aztán szobatársat kaptam, aminek nagyon örültem, mert 1. Nem elsőbabás volt, mint én, hanem 3. így persze sokkal tapasztaltabb volt, mint én, sokat segített. 2. Sokat beszélgettünk mindenféléről, ezzel is tereltem a gondolataimat a félelmeimről. (mellékesen megjegyzem, hogy iszonyatosan irigykedtem a szobatársamra, aki egy villámgyors szülés után, gátmetszés és minden nélkül vígan ült az ágyban, és olyan fitt volt, hogy öröm volt ránézni. Míg én csak vánszorogni bírtam, az ülés meg nagy mumus volt a gátseb miatt)
Pénteken délelőtt hagyhattuk el a kórházat, és én hétfőtől péntekig konkrétan 2 órát aludtam!!! 5 nap alatt! Egyszerűen nem bírtam felfogni, hogy a szervezetem ezt hogy bírja, és ha ennyire fáradt vagyok akkor MIÉRT NEM MEGY AZ ALVÁS? Zéti a kb 3 óránkénti szopik kivételével csakis alukált, így egy rossz szavam nem lehetett, ő hagyott volna aludni.
Mondani se kell, hogy mennyire vártam, hogy végre hazajöhessünk: először engem engedett el a doki a péntek reggeli vizsgálat után, aztán jött a csecsemősnővér, hogy lehet szólni apukának, hogy Zétivel is minden oké, jöhet értünk. 3350 grammal született Zéti, és kb 1 hetes, 10 napos korukra kell elérniük a babáknak a születési súlyukat. Az én pici fiam olyan ügyesen szopizott az elejétől fogva, hogy már a kórházból 3400 grammal jöttünk el!
Robi egy nagy csokor vörös rózsa kíséretében jött értünk. ♥
Zéti kerek 1 naposan
Apával és anyával
Az ágyak végében volt a babák rácsos ágya
És végül: útra készen várjuk apát! Mehetünk hazaaaa!!!
Sajnálom, hogy kórházi napok ilyen rosszul sikerültek, de szerencse, hogy nem kellett sokat bent lennetek. Tényleg durva, hogy nem tudtak a betegségedről, pedig ez azért alapnak kellene
VálaszTörléslenni, hogy tudják a dolgokat.
Zéti nagyon tünemény kis picurka :) Remélem otthon azért többet sikerül pihenned. :)
Szia! Eddig csak zugolvastalak, de most így már muszáj írnom; egyrészt nagyon-nagyon gratulálok,másrészt nem fogod elhinni, de tavaly,napra pontosan ilyenkor, ugyanennyi súllyal született a lányom és ugyanígy nem tudtam aludni, mint te :(. Komolyan, mintha magamat olvasnám :)
VálaszTörlésJa és a hossza is 55 cm volt :) (egy éves várható adatok 7700/74 :)) )
VálaszTörléshi-hi! :)) Ez jó, Mia! Mosolyogva olvastam a soraidat. Egyelőre irtó távolinak tűnik az 1 év, de tudom, hogy itt lesz pikk-pakk.
VálaszTörlés<3 Örülök, hogy túlvagy ezeken a kórházi napokon (bár nyilván ezeken muszáj túllenni), de már végre otthon lehettek és ott már biztos többet tudsz pihenni majd! Továbbra is gyönyörűek vagytok!
VálaszTörlésDrága Mazsikám! A félelmekkel minden első babás anyuka szembenéz, hol így, hol úgy. Nekem Vivien konkrétan 3napig éhezett, és sírt az éhségtől, én meg vele.. De szép lassan egyszer csak minden rendbe jön, és Titeket is hamar hazaengedtek. Remélem a rossz élmény majd egy idő után elvész, és csak a jó marad meg:)! Imádom a képeiteket! Puszillak
VálaszTörlésmár több mint 3 hete Anyuka a barátnőm! :D én még távol állok az anyaságtól, de egy dologban biztos vagyok, a rossz emlékek mind elhalványulnak majd és ott egy gyönyörű kisfiú az öledben Mazsika :D tudom, hogy így lesz!
VálaszTörlésMazsi, nagyon sajnálom, hogy a kórházi napok nehezen teltek, szerintem sokan vannak ezzel így. Te viszont hősiesen végigcsináltad, rosszullétek nélkül, fájó gátsebbel és abban is biztos vagyok, hogy utólag már nem is tűnik annyira rossznak az egész. :) A képeiteket én is imádom, még többet kérünk! :))) Zéti egyszerűen imádnivaló! <3
VálaszTörlés