Let's Zumbaaaaa.....!

Nem emlékszem, hogy kitől hallottam először a Zumba Fitness-ről, de az tuti, hogy mára teljesen megfertőzött.:)

Arra, hogy figyeljek magamra, és a testmozgásra, már nem új keletű, kb 5 évvel ezelőtt döntöttem úgy, hogy muszáj valamit kezdeni magammal, mert borzalmasan néztem ki...:S:S A főiskola alatt (vége felé) viszont elhatároztam, hogy sikerül lefogyni, és teljes életmódváltásba kezdtem. Nem mondom, hogy egyszerű volt, de sikerült, és büszke vagyok magamra, hogy 20 kilót fogytam, tabletta és minden egyéb fogyasztópor nélkül!
Nem elég csak a kajára figyelni, és nem elég az sem, ha csak tornázol! Kell mindkettő! Mára nekem szinte teljesen eltűnt az életemből a kenyér, azaz a teljes kiőrlésűt eszem csak, tésztafélét is nagyon ritkán, ill. az üdítők, kólák is kimaradnak. Helyette van rengeteg gyümölcs, még több víz, (amit annyiból utálok, hogy tuti félóránként megyek pisilni.:D) Havonta 1-2 alkalommal csinálok gyümölcsnapot, amit a mai napig nehéz végigcsinálni.  Egyedüli gyengeségem az édesség! :) Iszonyat módon édesszájú vagyok, szerintem minden nap eszek valamilyen édességet.:) Próbálok csak délelőtt, kora délután enni, ezzel vigasztalom magam, hogy ilyenkor még szabad! :)


A tornát ezelőtt sok évvel Cindy Crawford-al kezdtem, ma már viccesen könnyűek azok a gyakorlatok. Aztán próbáltam Béres Alexandrát, sőt van sok Rubint Réka videóm is....én elhiszem, hogy a Schobert család rengeteg embert lefogyasztott, kemény videója van Rékának is, de én egyszerűen hidegrázást kapok a hangjától, meg attól a dizsizenétől, ami a torna alatt szól. :D Így Réka felejtve lett, és manapság már csak a zumba van, illetve a szobabicikli.
Itt egy kis kedvcsináló a Zumbához:

Ági, én és a Zumba pólóink! :)

És bár a mai napig szörnyülködve nézek az akkori önmagamra, de összehasonlításképpen felteszek 2 fotót.
Mazsi: 2006 május. - 180 cm magas, 80 kg

Mazsi: 2011.augusztus- 180 centi, 60 kg

(nem teljes alakos, de azt hiszem a különbség így is szembeötlő)


Ritkán vagyok otthon, így akárhányszor hazalátogatunk a szüleim siránkozását mindig végig kell hallgatnom: "Jajj, kislányom már ne fogyjál túl vékony vagy!" De a lényeg, hogy én így érzem jól magam a bőrömben, Robinak tetszem, saját magamnak is (most már) és azt hiszem ez a legfontosabb! :)

kreatívkodtam

Aki ismer tudja, hogy szeretem a nem átlagos dolgokat. Na, ilyen nem átlagos márka az Irregular Choice. Vannak köztük olyan cipők, amikre már én is azt mondom, hogy túúúúl sok, de vannak köztük nagy kedvencek is. Nekem is van 2 ilyen cipőm, sajnos elég borsos az áruk, így a gyűjteményem nem igazán fog szaporodni. :)

Ugyanilyen márkájú cipőt találtam a neten, amire azt mondta, hogy jujj, de jóóóó! Viszont egy kis kreativitás kell csak belevinni és rájöttem, hogy ezt, vagyis ehhez nagyon hasonlót én is tudok csinálni! Sokkal költségkímélőbb, az elkészítés során pedig nagyon jól szórakoztam! :) Így az eredetileg kb. 30.000 forintba kerülő cipő, nekem kijött kb 2000-ből. Na, de mutatom a részleteket! ;)

Ezt a cipőt találtam a neten:

Erről loptam az ötletet, hogy ehhez hasonlót készítek magamnak, egy kis változtatással, mert pl.: ennek a cipőnek a sarka nekem nem tetszik (túl vastag).
Vettem egy sima fekete cipőt, 4 fontért, ami kb 1200 forint.

 Vettem piros gyapjút nemezeléshez, illetve zöld filcanyagot, abból készítettem el a cseresznyét, amire később rávarrtam a cipőklipszet:
Készülőfélben a cseresznye:

Itt pedig már a kész cipőklipsz:

Aztán a maradék filcanyagból a cipő orrát díszítettem: egyszerűen kivágtam, majd ragasztópisztollyal felragasztottam az anyagot, a cseresznye pedig a cipő hátsó részére került.
Persze nem profi munka, de klasszisokkal olcsóbb, és én olyan büszke voltam magamra, amikor az inverness-i vásárolgatás közben egy néni odajött hozzám csak azért, hogy megdicsérje a cipőmet! :D

Másik ilyen általam készített cipőm is van, bár azzal nem volt sok tennivaló, de én mégis imádom! Egyszerűen teleragasztottam gombokkal! :)

26 lettem! :)

Nem éltem túl jó napokat mostanában...sok kis dolog összeadódott, és lett belőle egy jóóóó nagy, amitől legszívesebben az ágyból se mozdultam volna ki...de muszáj volt persze, mert ugye a munka, az munka. Leginkább a rengeteg eső és szürkeség vette el a kedvem szinte mindentől. Jajj, pedig annyiszor megfogadtam, hogy ez nem befolyásolhatja ennyire a hangulatom. De amikor már 2 hete szünet nélkül esik az eső, és hideg van, és szürkeség, és....hát akkor feladom. Ilyenkor persze sokkal erősebb a honvágy is, sokat nyávogtam Robinak is, és hát meg kell hagyni elég elviselhetetlen voltam. :S Szülinapom előtti estén pedig sikerült olyannyira összevesznünk, hogy haragban feküdtünk le aludni. Ő próbált békülni...de én ettől sokkal makacsabb vagyok. (Igyekszem változni.:))
Emiatt persze aludni is alig tudtam, és ahelyett, hogy jól kialudtam volna magam, mert szabadnapom volt, már reggel 7-kor kipattant a szemem. Nem akartam Robit felébreszteni, így kimásztam mellőle, lementem a konyhába, és miközben megittam a reggeli tejes kávémat, megírtam a naplóm is. Legalább fél órán át ott ültem, és mire felértem a szobába, Robi már nem volt sehol. Elkönyveltem, hogy biztos a fürdőben van, majd jön. Visszafeküdtem az ágyba és olvasgattam. Aztán egyszer csak Robi beállít a kedvenc sütimmel, beleállítva egy szál gyertya. (Tudni kell, hogy itt nincsenek cukrászdák, nem lehet kapni finom tortákat se...:S) Persze ahogy leült mellém az ágyra, már potyogtak is a könnyeim, volt nagy békülés, és megreggeliztem a sütit! :D Megvolt az ajándékozás, összeszedtem kissé magam, amikor Ági is meglepett egy képeslappal, benne ez a szöveg:
" A magányban, a betegségben, a zűrzavarban-
  a barátság puszta gondolata is lehetővé teszi
  a túlélést. még ha barátunknak nem is áll
  hatalmában segíteni bennünket. Elég a tudat,
  hogy ő létezik. A barátságot nem halványítja
  el a távolság vagy az idő, a börtön vagy
  a háború, a szenvedés vagy a súlyos csend.
  Éppen ezekben a dolgokban gyökeredzik
  a legmélyebben. És ilyen talajból bontja ki
  legszebb virágait."   /Pam Brown/

Na, meg persze volt benne személyes üzenet is, amiknek hatására pityeregve mentem át hozzá megköszönni, és megölelgetni. Nem tudom mi lesz velem terhesen, ha már most ilyen érzékeny vagyok. :D:D

A 2 heti eső után, szeptember 15-én végre újra meglátogatott minket a Napocska! Mintha tudta volna a Jóisten, hogy ezzel mennyire boldoggá tud tenni. Na, nem is maradtunk itthon! Kocsiba vágódtunk (én, Robi, Ági, meg még 2 magyar munkatársunk, és irány Inverness) Mi már sokszor voltunk azon a környéken, de a 2 magyar fiú még nem, így kirándulgattunk egyet.
Az első fotó csak érdekességképp: bal oldali menetirány, jobb oldali kormány :)

Fort William, és Inverness között van egy kikötőváros, Fort Augustus, és mellette az öböl a Loch Ness. Ebben az öbölben van "hivatalosan" Nessi. :) Mi még sose találkoztunk vele. :)))

Póóózolás a férjecskémmel! ♥ :)

Aztán Ágnesemmel is! :)

Inverness nagyon hangulatos és szép város, viszont mivel már rengetegszer voltam, fotók nem igazán készültek. Shopping közben készült 1-2. ( az idióta bagoly-sapit nem vettem meg ...:D)

Egész nap rengeteget nevettünk, élveztük a napsütést, hazaérve pedig olyan jól esett olvasni azt a sok-sok köszöntést a facebook-on! :)
Ahogy fentebb is írtam, itt nincs cukrászda, szerencsére Ági irtó fini édességeket tud csinálni. Kérésemre -szülinapi tortaként funkcionáló- túrós, mascarponés, tortát készített. Jujj, de fini volt!

Később aztán borozgatás, összeültünk néhány munkatárssal, kártyáztunk, beszélgettünk....összességében nagyon nagyon pozitívan zártam a napot, ami már nagyon rám fért! Soha nem tudom elégszer elmondani Robinak és Áginak, hogy milyen hálás vagyok, hogy az idegbeteg napjaimon is elviselnek, és hogy ennyire szeretnek. Imádom a családom, de mivel ők nagyon messze vannak tőlem, így kint nekem ők ketten a LEGFONTOSABBAK! (hülye megfogalmazás, hiszen nem csak azért fontosak, mert nincs itt a család, hanem amúgy is, na, de mindegy....:D)

Betegnek lenni egy idegen országban...:S

15 évesen lettem epilepsziás: tiniként tragédiaként éltem meg, pedig szerencsére nem az a nagyon vészes fajta, hiszen nekem a 10 év alatt alig volt kb 5-6 nagyrohamom (van olyan beteg, akinek naponta van annyi).
Aztán megtanultam együtt élni ezzel a betegséggel, hiszen gyógyszerrel nagyon jól kezelhető. Egy idő után sikerült doktor felügyelete alatt a gyógyszert is letenni....aztán 2008 májusában kikerültem Skóciába, és bár beszéltem angolul, de persze teljesen más olyan környezetben élni, banki ügyeket intézni, a főnököddel beszélni...mint pl. az angolórán 1-1 témáról beszélgetni.
Szóval új emberek, új lakhely, új munka egy idegen országban, idegen nyelven...ezeken bestresszeltem (mindig is stresszelős, ideges típus voltam) keveset aludtam...és ismét rohamom volt. Bevittek a kórházba, ahol a kótyagos fejemmel magyarul se tudtam megszólalni, nem még angolul! Teljes volt a kétségbeesés! Szerencsére az egyik munkatársam elkísért, ő mondta el, mi történt velem: aztán vizsgálat, vizsgálat után, vérvétel....akkor még nem voltunk együtt Robival, így ezekre a helyekre egyedül mentem. A doktornő kérdezett mindenféle fura szakszóval, semmit nem értettem belőle: erre bepötyögött egy számot a telefonba, kezembe nyomta a kagylót, és a vonal másik végén beleszólt egy férfihang: "Szia! Balázs vagyok, a tolmács." Teljesen lehidaltam! Nem tekintettek hülye külföldinek, azóta is rendszeresen járok kontroll vizsgálatokra: most már egyedül is merek, és értem is. :)
Nagyon sok minden másképp működik, mint Mo-on. Nem feltétlenül mindig jobb, de a legtöbb esetben sokkal egyszerűbb:
- otthon a gyógyszeríratás (amit 3 havonta kellett megtenni) 1 napi kórházban ücsörgést jelentett, rengeteg, idegtépő várakozással....itt bemegyek az orvosi rendelőbe, a recepción mondom, hogy mire van szükségem: lecsekkolja az adataimat a számítógépben, és ennyit mond: oké, 2 nap múlva mehetsz a gyógyszertárba a rendelt gyógyszerért!  (kb 5 perc az egész)
- ha bármi kínom-bajom van, és elmegyek a háziorvoshoz, akkor megint tuti ott töltöm a fél napomat a rendelőben, várakozással!...itt időpontot kell kérnem (legutóbb 16:10-re kaptam), és tuti, hogy akkor be is szólítanak, de legkésőbb 16: 11-kor!
- a gyógyszeremet otthon is támogatással kaptam, de így is kellett érte fizetnem!...itt 100%-ig ingyenes, sőt írtak fel nekem folsav vitamint (mert tudják, hogy babát szeretnénk)  az is ingyen van
- ami nekem az itteni ellátásban nem tetszik: szerintem túl lazán veszik az egészet, persze lehet én vagyok túl aggódós. pl. mikor rohamom volt, kérdezték milyen gyógyszert szedtem eddig, elmondtam a nevét, és annyit válaszoltak, hogy bár ők azt nem ismerik, de akkor felírják, és szedjem azt...:S
vagy pl: Robi hónapok óta köhög (soha nem dohányzott) félek, hogy valami lábon kihordott nagyobb betegség utóhatása, elküldtem orvoshoz, ahol csak a fejüket csóválták, hogy nem tudják mi lehet a baj! De ha nem tudják, akkor miért nem utalják be tüdőszűrésre? Annyit mondtott a doki, hogy összeül a többi orvossal, és majd 4-5 hét (!!!) múlva kap Robi értesítőt, hogy mi is legyen....4-5 hét! hát hol van az még! és ha addig romlik?:S:S Szóval tudnám ezeket sorolni a végtelenségig (mind a pozitív, mind a negatív oldalt)

És akkor csak rátérek arra, amiről IGAZÁBÓL írni akartam. :) Hétfőn megyek nőgyógyászhoz! Kaptam egy levelet pár napja, hogy rákszűrésre kérjek időpontot: ez nem kötelező, csak felhívják a figyelmet! És akkor rájöttem, hogy hát igen, jó ideje nem voltam, és most legalább itt az alkalom, hogy kikérdezzem a dokit, mi a teendő, ha terhes leszek, de ugye szedem az epi-gyógyszert. Tegnap már összeírogattam, mit is akarok majd kérdezni, és már megint rámtört a para. Teljesen hülye vagyok, hiszen nem fognak megenni, de hát ez van! Ha ismeretlen helyzet előtt állok, akkor parázok. Na, nem magától a vizsgálattól, csak hogy majd lehet nem értem mit mond, meg zavaromban majd jól elfelejtek megkérdezni csomó dolgot...
Szóval most így állunk: ráálltunk a babaprojectre, pár hete iszom a palástfűteát, a folsav vitamint meg már jó pár hónapja eszegetem. :) Azért a nászútig próáljuk visszafogni magunkat, hiszen egy 6 órás kocsiút, majd egy 10-12 órás repülés biztos nem használna a pár hetes terhességnek. Október 28-án visszaérünk...és aztán belecsapunk a lecsóba! :D:D


Anna baba Robi unokahúga. Remélem egyszer nekem is lesz ilyen hajasbabám! ♥ :)

azok az elfelejtett bálák...

Ha megkérdezik, hogy van-e valami, amit másként csináltam volna a Nagy Napon, akkor egyetlen dolog jut eszembe, mégpedig az, hogy csináltunk volna szénabálás fotókat! Annyira nagyon szerettem volna, de egyszerűen nem maradt rá idő. :(
Megbeszéltük Robival, hogy helyette majd az esküvő után csinálunk, csak simán, civilben pár naplementés fotót. Aztán a napok annyira pörögtek, hogy mindig elfelejtődött....visszautazásunk előtt 1 nappal, aug. 20-án korán reggel kirángattam újdonsült férjemet az ágyból, hogy most csináljunk bálás fotókat! :)) Nem napnyugta, hanem napfelkelte, de a fények így is gyönyörűek voltak.

Mutatok párat, persze csak azokból, ami publikálható...hiszen nem vagyok én aktmodell! :)

Nagyon imádtam írni a weddingses blogot...aztán az esküvő véget ért, és biztos voltam benne, hogy én nem folytatom egy külön oldalon. Attól függetlenül másokét szinte rajongással olvasom minden nap. :)

Aztán telt az idő, és nekem egyre többet jutott eszembe, hogy na, ezt is de jó lenne megírni a blogba, így gondoltam egyet és én is belekezdtem. Hogy miről fog szólni? Babatéma még nem esedékes, így egyelőre a mindennapi életünkről, Robi fotózási mániájáról, akinek sikerült elhitetnie velem, hogy én is szép vagyok, olyan fotókat csinál rólam...:) A kreatívkodásról is biztos írok majd, mert az szinte a mindennapok része! :)
Aztán eszembe jutott, hogy így a távol élő családom is be tud kapcsolódni a mindennapi életünkbe, még akkor is ha csak neten keresztül.:)
Nekem már az is jó, ha ezeket kiírhatom magamból, az meg csak hab a tortán, ha valaki olvasni is fogja! :) ;)
Egyelőre ennyi! Majd jövök még! ;)