Az első hónap

4 napos kórházi lét után végre hazajöhettünk. Itthon persze klasszisokkal jobb anyukám segítő kezei között, és Robira se lehet egy rossz szavam se. Ahogy hazaértünk a kórházból kijelentette, hogy ő akarja kicserélni a pelust. Az azóta eltelt 1 hónap alatt pedig tökéletesen belejött! :)


Vannak napok amikor elönt a pánik, a rengeteg segítség mellett is néha úgy érzem, hogy nem bírok megbirkózni a feladattal. Az első itthon töltött napokban nagyon sokat sírtam, gondolom ez a hormonoknak is köszönhető. Rengeteget segített, hogy mindkét nővérem megerősített abban, hogy normális amit érzek (a félelem, és néha kétségbeesés a mérhetetlen boldogság mellett ) És most már talán elhiszem, hogy igenis lehetek attól még jó anya, hogy nem minden boldogság és rózsaszín köd... Van olyan nap, amikor nagyon összecsapnak a hullámok a fejem fölött, és kérdem Robit: ez mindenkinek ilyen nehezen megy? Vagy csak én vagyok ennyire szerencsétlen? És mellette persze vannak olyan napok is, amikor minden olyan egyszerű, és nagyszerű...ahogy telik az idő remélem ezek lesznek többségében.


Ahogy telnek a napok úgy érzem magam egyre magabiztosabbnak. Már eljutottam odáig, hogy nem esek kétségbe, ha anyu épp nincs itthon, mikor eljön a pancsiidő. :)  Szépen megy már nekem is, de azért még mindig anyu csinálja a legtöbb alkalommal.

Az éjszakáinkban egyelőre nincsenek rendszerek. De nincs is ezzel semmi gond, amikor csak a szopi idejére ébred fel a kicsi fiam....DE! Van olyan, amikor Zêti úgy dönt, hogy az aktuális éjszakai szopi után nem akar aludni. Nem sír vagy ilyesmi, csak nyögdécsel, ficereg az ágyában....szóval néha éjszakázunk. 2 alkalommal viszont már történt olyan is, hogy egyszerre lehúzott 6-7 órát alvással!! Persze ez nem azt jelenti, hogy én akkor egy jót aludtam: ugyanis onnantól fogva, h letelt a 3 óra hossza, 10 percenként néztem az órát, hogy jajj, miért nem kelt még fel, és a légzésfigyelő ellenére mentem oda a kiságyához azt figyelve, hogy ugyan lélegzik-e...ezt a hatalmas parázásomat nem tudom mikor fogom „kinőni”.
Update!! a második átaludt éjszakán már nem voltam ekkora paramami! :) Zéti aludt, anyuci ennek nagyon örült...és ő is aludt! :))

Etetés: nincs babamérlegünk, 1 hétig volt nálunk kölcsönbe a védőnőtől. Akkor egyszer-egyszer ráraktam, hogy mennyit szopizik, illetve megmértem csupin is. 2 hét alatt annyit hízott Zéti, amennyit 1 hónap alatt kell elérnie a babáknak. Szóval emiatt nem aggódom, így nem is méregetem: kis vámpírom eszik rendesen. :)


Ami nagyon tud zavarni, hogy boldog-boldogtalan megkérdi tőlem: „És van tejed?” Tudom, itt a faluban mindenki ismer, megállítanak, megcsodálják Zétit (nekem dagad a májam a büszkeségtől  :)) de miért kell ezt megkérdezni tök idegennek is? Ez nekem olyan személyes...ja és amúgy VAN! Hajjjajj!!! Ha Zéti többet alszik a kelleténél éjszaka, akkor tuti, hogy hatalmas tejtócsa közepén ébredek.
Napközben minden szopi után fejek, amit nagyon utáááálok....olyan macera, meg sokáig tart. (Na éjjelente nem is csinálom, ahhoz túl lusta vagyok.)  De félek nagyon a mellgyulladástól, meg hát nem rossz az, ha van lefagyasztva egy kis anyatej. Kis anyatej? Hát én konkrétan elárasztottam a fagyasztónkat, annyi van már eltéve! :)  Remélhetőleg ízleni fog Zétinek az a tejcsi is, mert vannak babák, akiknek a fagyasztott tej már valamiért nem ízlik.

És ha már szoptatás, akkor cicik: amikor pár évvel ezelőtt 20 kilótól megszabadultam, nincs mit szépíteni, a melleim eltűntek. :S Tavaly, menyasszonyként is nagyon pici cicijeim voltak...na, ehhez képest a mostani állapotom! VÁÁÁÁÓÓÓÓ! Emlékszem, 3. napja voltam benn a kórházban a szülés után, amikor a reggeli tusolás után tükörbe néztem...és nem akartam elhinni, hogy egy éjszaka alatt Pamela Anderson lett belőlem! :D:D De tényleg!  

Ahogy megtörtént a tejbellövés, hatalmasak lettek! És szép kerek, tisztára mint egy szilikoncici! :D El tudnám viselni, ha ez mostantól már örökké így maradna. :P
Fizikai változások rajtam: gátsebem gyógyulgat, szerencsére már egyátalán nem fáj, viszont elég ijesztő, hogy még 1 hónap után is kissé be van dagadva. Szexre egyelőre gondolni se tudok... :D na nem azért, mert nem kívánnám, hanem azért, mert olyan mérhetetlenül fáradt vagyok MINDIG, hogy örülök, ha Zéti este elalszik, és bújhatok az ágyba én is.

5 kiló plusz maradt rajtam szülés után. Ami nem lenne túl sok, idővel majd leadom. Viszont annyira megváltozott a testem, hogy hihetetlen! Gondolom a medencecsont kitágult, vagy nem tudom, de a nadrágjaim nagy része baromi szűk rám, ami nagyon zavar.  Tornára egyelőre nem is gondolok, de azért a 6 hetes kontrollon megkérdem a dokit, hogy mégis mikortól kezdhetném el, ill. mivel. Most a legfontosabb a szoptatás, nem akarom kockáztatni, hogy esetleg a tornától elapadjon a tejem.

A dögmelegnek köszönhetően mostanában csak este 7 felé viszem ki Zétit levegőzni. Minden nap kint vagyok kicsit vele, szerencsére nagyon szeret a babakocsiban utazni.
És 1 hónap után végre azt érzem (és lehet ciki ezt bevallani, de én akkor is leírom) hogy nem csak abból áll ki a napom, hogy szopi-büfiztetés-fejés-pelenkázás, majd újra elölről az egész...mert igenis sokszor ennyit éreztem az első hetekben.
Túlságosan féltettem Zétit mindentől, így nem nagyon mertem kivinni, így viszont 0-24-ben össze voltunk zárva, és kissé besokkaltam....:S de most már eltelt annyi idő, hogy Zéti figyelget, előszeretettel mondja azt, hogy "GÖ", reggelente pedig olyan vigyorgásokat levág, hogy azt hiszem megzabálom!!!
Szóval lehet rám dobálni a köveket, de én töredelmesen bevallom, hogy kellett ez az 1 hónap, hogy úgy érezzem, most már 100%-ban élvezem az anyaságot! És imádok ANYA lenni!
Legyen ez mára a végszó...♥

És akkor képekben az elmúlt hónapunk!

1 hetesen, szopi után beájulva:

 Így szoktunk reggelente "beszélgetni" :)

Robi csinált róla néhány fotót, persze ez már a facebookról ismerős lehet :)

ÓÓÓÓ...:)

 Pancsi anyával

Alvó Zétik:

Este 7 felé végre indulhatunk sétálni:

Hajszerkezet!! :D:D

Szülőszoba látogatás, NST

Telik az idő, de még milyen gyorsan! Míg Skóciában folyton azért nyígtam, mert nem telnek a napok, most olyan jó lenne kicsit lasssítani!! 2 nap és a 36. hetet taposom! Azaz BÁRMIKOR jöhet Zéti, már nem lenne koraszülött! :) Persze azért remélem marad még egy kicsit a pocakban, hogy anyu és apu mindennel időben kész legyen. Rémisztően sehogy se állunk a szobával, ahová át fogunk költözni. Minden nap csinálunk vele vmi apróságot, de egyszerűen olyan sok az elintéznivaló minden mással is ( ez van, ha 4 év után kell visszarázódni a magyar dolgokhoz, amiben a magyar állam nem túl segítőkész).
Ráadásul van egy olyan problémám is, hogy Robi madarai elkerültek hozzánk. Eddig egy barátjánál voltak (nimfa papagájok) pár hete hoztuk el őket HMVHelyről. Egy párocskát a tojásaikkal. Sajnos a túl hosszú út megviselte őket, és onnantól fogva nem ültek rá a tojásokra, ráadásul a fiúpapi el is pusztult. :( Nem rajongok a madarakért, de tudom, hogy Robinak milyen fontosak, és persze én is sajnáltam. Na a lényeg a lényeg, hogy kaptunk egy másik fiúpapit (mert ott is jön a baba és lakásban élnek, nincs külön szoba, ahová át tudnák tenni) A madarak nagyon hamar összeszoktak, ismért vannak tojások! :) Az első terv az volt, hogy az új házba átvisszük őket, de jajj hát én is sajnálom őket, nem akarom, hogy megint utazzanak a friss tojásokkal. Az persze kizárt, hogy egy szobában legyünk, így házon belül kell megoldjuk a költöztetést. Szóval elvagyunk, van dolog bőven! :)

 Dokim szerint a sok fekvés se nagyon használt, hiszen fiacskám ugyanolyan lenn fekszik, mint a 30. héten. De mostanra ez már szinte normális, hiszen ilyesmi időben szoktak "leereszkedni" . A bálna-feelinget egyre jobban érzem...persze nem kell félreérteni, imádom a pocakom...ha mellette ugyanúgy tudnék pörögni, mint régen! De egyszerűen nem megy. Fújtatok, nagyon hamar kifáradok, légszomjam van. És ez a hőség!!!
Meg voltam győződve, hogy nem lesz akkora meleg, hogy én bárki előtt bikinire vetkőzzek hatalmas pocakommal....de VAN! Azaz volt az a meleg, ami miatt feladtam az elveimet! :) és jaaaaaaj, de nagyon jó volt strandolni, lebegni a hűs vízben, azt érezni, hogy könnyű vagyok!! :)

NST: tegnap megvolt az első ilyen vizsgálatom. Székre le, szíjak a hasra, pittyegő a kézbe: Zéti együttműködő volt, egész idő alatt mást se csináltam csak nyomogattam a gombot, mert megállás nélkül ficánkolt. :)
Aztán következett a szülőszoba látogatás: rengetegen voltunk, amitől nagyon nem volt levegő az épületben, másfél órás volt, a végére brutál módon elfáradtam! De amúgy nagyon érdekes volt, nem bántam meg, hogy elmentünk!
- A szülőszobán kettesben leszek Robival, van bordásfal, fitball, ágy, ami aztán szülőszékké alakítható, fürdőszoba...vajúdás közben akár a labdán ülve is mehetek a zuhany alá, ha az esik jól.
- Enni-innivaló bevihető, bár enni én tuti nem fogok. Ásványvíz, szőlőcukor biztos jól jön majd.
- beöntés, borotválás nem kötelező, csak választható
- fájdalomcsillapítás: kéjgáz, amit magamnak adagolhatok, ill. epidurális, amit elég az adott helyzetben eldöntenem (azaz, hogy szeretném-e vagy sem) Nagyon bízom benne, hogy menni fog a dolog anélkül is, persze nem tudhatom előre...
- ha vmiért úgy alakulna, hogy császár lesz, akkor is bent maradhat Robi
- aminek nagyon örülök: baba megszületés után nem vágják el rögtön a köldökzsinórt, megvárják, míg elmúlik a lüktetés. És rögtön, ott a szülőszobán megpróbálkozunk a szopival! Szóval csupa olyan dolgot elmondtak, ami nagyon szimpatikus, persze azt nem mondom, hogy 3 napnál többet ott szeretnék tölteni!

Most viszont "rohanok" is tovább, mert mindjárt itt a védőnő, délután meg útra kelünk intézni a TB-met....igen, még mindig!!!!

ügyintézés...csak ettől mentsen meg a Jóisten mindenkit!!

Kerek 4 évet töltöttem kint Skóciában: teljesen legáis munkát csináltam, bejelentve, oda adózva, ott fizettem a TB-t...stb. Kis naivan azt hittem, hogy ha itthon bemegyek az APEH-hoz, elmondom, h szeretném fizetni újra a TB-t, akkor onnantól fogva, hogy fizetem ismét biztosítva vagyok....óóóó, te jó ég! Hogy én milyen naiv voltam!!!

1 hónapja vagyok itthon, ezalatt az idő alatt 3x voltam az APEH-nál, 1x a Megyei Egészségpénztárnál (MEP), és ezek mellett rengeteget telefonáltunk ezzel kapcsolatban.
Az APEH-nál akárhányszor elmentem, minden ügyintéző mást mondott! Hol azt, hogy mindenképp el kell kezdenem befizetni a havi X összeget, és onnantól él a TB-m, hol azt, hogy ilyet nem csinálhatok, mert a külföldi TB-m még él, és egyszerre 2 helyen nem fizethetek ! Naná, hogy él, mert onnan kapom a GYES-t, így a külföldi munkaviszonyom még nem szűnt meg! Ja, és ezek mellett, jönnek majd ellenőrizni, hogy hogyan tudom igazolni az elmúlt 4 évemet, amit itthon nem fizettem! Tudnám igazolni, de csak úgy, ha ott lezártak, a munkaviszony megszűnésével adnak ki egy nyomtatványt. Mert ha nem igazolom az elmúlt 4 évemet, akkor persze megbüntetnek! Ja, és azért is megbüntetnek, mert hiába jelentettük be anno 4 éve az APEH-hoz, hogy kimentem dolgozni, ha a MEP-hez nem! Persze ezt akkor senki nem mondta, most meg szinte beleröhögtek a pofámba, hogy jön a büntetés! Közel voltam hozzá, hogy azt az arrogáns, flegma, bunkó ügyintéző nőt jól nyakon vágjam!!!

Visszaolvasva már én se értek az egészből semmit! De kb. annyi a lényeg, hogy hiába vagyok magyar állampolgár, jelenleg úgy vagyok Mo-on, mint egy külföldi, aki csak sürgősségi betegellátást kaphat...ugye a szülés ebbe nem tartozik bele, és ha addig ezt nem sikerül rendezni, akkor kb a 4 napos kórházi lét után kapok egy 200-300ezer forintos számlát....

Persze ez csak az egyik oldal!!! A másik, aminek a részleteibe inkább bele se megyek, hogy 1-2 helyről kellene pénzt kapnunk! Az egyik a Budapest Bank, ahol túlfizetés keletkezett, jár nekünk egy X összeg, amit ki akartunk kérni: 1 hete megy a huza-vona, mert az istennek nem akarják ideadni! (bezzeg, ha tartoznánk!!!) A másik a Fundamenta, onnan is szerettük volna kikérni a pénzünket, de nem adják ááááám csak úgy! Kell az új ház összes szir-szar papírja, ami persze még nincs a kezünkben, mert  az se megy egyik napról a másikra...
szóval úgy kb a sírás kerülget, és ma már az is kiesett a számon, hogy haza se kellett volna jönnünk....:( elegem van!
Most talán érthető, hogy miért is voltam ennyire eltűnve az elmúlt hetekben....

az elmúlt hetek eseményei

Jól elhanyagoltam a blogom mostanában. Ennek több oka is van.

- a napok olyan hihetetlen gyorsan eltelnek, hogy alig bírom kapkodni a fejem
- rengeteg az elintéznivaló, papírügyek, amitől már a hideg kiráz :S
- fekvésre vagyok ítélve, így amikor netezek, akkor is leginkább az ipad-on, ágyban fekve, arról meg nem tudok blogot frissíteni, mert mindenem a laptopon van

Na, de most rászántam magam!
Az elmúlt hetek legnagyobb történése: házunk 100%-osan kifizetve!!! :)) Illetve férjecském újra itthon, egyelőre a cuccaink nélkül, de már azok is úton vannak!
Úgy döntöttünk, hogy a házba október környékén fogunk beköltözni, addig maradunk anyuéknál, a baba körül úgyis kelleni fog a segítség, és nekem megnyugtató, ha anyu itt van mellettem az első időkben.
De így is van mit csinálni, mert nem maradunk az én régi lányszobámban, hanem átköltözünk a nővérem régi szobájába, ami nagyobb, meg jobban el van szeparálva mindentől, így kicsit magunkba is tudunk lenni. Na, az a szoba egyelőre ilyen állapotban van:

Azaz ennyire mégsincs kezdetleges állapotban, mert a fotón még lapokban áll a kiságy, ami azóta már össze van szerelve! Nagyon édes!!! Imádom!!!

Vaterán csaptam le rá, kifogástalan állapotban van! Már csak azt várom, hogy a babacuccok végre hazaérjenek, és tudjam díszíteni a kiságyat.
Kicsit ráparáztam arra, hogy még ennyire sehogyan se állunk, ugyanis a dokim jól rám ijesztett, hogy a sok fizikai munkának meg lett az ára: Zéti túlságosan lenn fekszik, fenn áll a koraszülés veszélye. Ez volt kb 3 hete. Na, onnantól fogva rengeteg időt töltöttem vízszintesen, meg kapkodom befelé a magnéziumot. Fizikailag ezek mellett jól vagyok (voltam) így igen nagy szenvedés volt nekem ez a kényszerpihenő. Természetesen Zétiért mindent, így visszavettem a tempóból, és remélhetőleg babácskám kicsit fentebb helyezkedett. Védőnő szerint tuti, mert a szívhangját most már sokkal fejjebb hallja, mint legutóbb, és ez jóóó!!! UH-ra meg majd június 13-án megyek, ott megnézzük igaza lett-e a védőnőnek. Remélem, mert nagyon igyekeztem jól viselkedni. Olyannyira, hogy a sok fekvéstől borzasztóan fáj a hátam meg a derekam. :(( Az éjszakák a legrosszabbak, most már csak és kizárólag oldalra fordulva tudok aludni (háton percek alatt megfájdul a derekam) Robi olyan ééééédes!! ♥ Éjjel felébred arra, hogy nagy nyögések közepette fordulok egyik oldalamról a másikra, és ő minden éjjel félálomban elkezdi masszírozni a derekam.
Mindenki azt mondja, hogy nincs nagy hasam a terhességi héthez képest. Én ezektől függetlenül úgy érzem, hogy minden belső szervem fel van tolva, és emiatt alig kapok levegőt. Én, aki a hosszú lábaimmal mindig szélsebesen közlekedtem mostanában  csak pingvinmód sétálok, és 2 percenként szólok rá Robira, hogy "ne siess már annyira!" :D:D és kapkodom a levegőt.
Babakelengye listám nagyon jól áll! Beparáztam, hogy mi van, ha Zéti hamarabb jönne (de nem fog!!!) így csomó cuccot megvettünk neki! Nővérem kisfia azóta már tesztelte is a babakocsihoz tartozó hordozót! :)

Azt hiszem nagy vonalakban ennyi!
Ma vagyok 33 hetes!!! :) Friss pocakfotóm nincs, de ma végre eljutunk kicsit kikapcsolódni: este bemegyünk Miskolcra az Operafesztiválra, akkor tuti készül fotó, és majd mutatok!
Bár sokan már láttátok, de azért megmutatom! Lett új hajam!

itthon

Kerek 1 hete érkeztem haza.
Egyelőre fáradtabb vagyok, mint mikor dolgoztam, de számítottam a pörgésre az első hetekben. Fáradt vagyok, de ez mégsem olyan, mint amikor munka után dőlök az ágyba! Ez olyan jóóó! Reggelente 6-7 között mindig felkelek magamtól, kiülök a konyhába anyuval megkávézni, és egy fél órán keresztül ülümk és beszélgetünk. :)  Aztán beindul a pörgés...
Az elmúlt 1 hétben megjártam az epilepszia dokit, aki persze leszidott, amiért magamtól abbahagytam a gyógyszert még a 6. héten. De mivel azóta sincs semmi bajom, így nem erőlteti a szedését, viszont jövő héten még vár rám (egy elég kellemetlen) vizsgálat. Nem baj, túl leszek rajta- csodás eredménnyel!!!- aztán kész!

Volt persze találkozóm a védőnővel, átbeszéltük a tennivalókat, kaptam beutalót cukorterhelésre (így a 29. hetet is átlépve, csak eljutok). Hogy én mennyire utálom az ottani mázsálót! Ezer éves mérleggel mér...és biztos vagyok benne, hogy rosszul! Mert kizárt, hogy 1 éjszaka alatt 4 kilót híztam! És annyival mért többet, mint én itthon, a digitálison...:S:S Ezt már februárban is eljátszotta, hű, de bosszantó! De hát nincs mit tenni. Meg persze meghallgattuk Zétit is.

Ami a legnagyobb élmény volt számomra az elmúlt 1 hétben, az a 4D-s UH! 2 hónapja nem láttam a kicsi fiamat, nagyon jó volt ismét "találkozni". Az már tuti, hogy olyan makacs, mint az anyja, és annyira utál fotókon szerepelni, mint az apja. Minden lehetséges dolgot az arca elé emelt (kezét, lábát, köldökzsinórt) Szerencsére a szonográfus nagyon türelmes volt, és csak sikerült lekapni a kis arcát! Mondani se kell, hogy teljes a szerelem! Úgy imádom azt a csöppnyi száját!!! ♥
 

Egy ásítós Zéti:

Beszívta az alsó ajkait! :)

És egy fotó szemből, de ez már igencsak el van mosódva.

Ha pedig nem épp a kötelező programon vagyok, akkor próbálom eltüntetni a káoszt a szobámból: a pakok nagy része még csak ezután jön haza...jajj, mi lesz itt!
Vagy épp bébiszitterkedek, amit persze egyátalán nem bánok.
Minden rokongyereket imádok, de az aktuális kedvenc mindig a legkisebb ugye! :) Aki most 2 hónapos, és nagyon kis nyugis, és gyönyörű, és alig több, mint 5 hónap lesz a 2 fiú között, így biztos, hogy nem csak simán unokatesók, hanem nagyon jó haverok is lesznek!
Áron babával!

A végére teszek fel egy kis Zéti mocorgást: sajnos eddig még nem sikerült igazán jó felvételt csinálni, egyszerűen ahogy kezembe kerül a mobilom, lefagy! És biztosan kuncog odabent magában, azt gondolva: "nem gondolod anyu, hogy produkálom magam a kedvedért!" :) Szóval itt egy felvétel, aminek leginkább csak az elején van egy kis hullámzás, de azért megmutatom.

Jövő héten vár rám a terheléses cukorvizsgálat, megyek nőgyógyászhoz (újabb találka Zétivel :)) neurológia (epilepszia- vizsgálat) , beiktatok egy kis barátnős találkozót, na és persze a papírügyek intézése. (TB, ami a legfontosabb, illetve közel 1 év után illő volna végre átíratni a nevemet is a személyimen :)) Meg olyan jóóó lenne végre szétnézni 1-2 bababoltban, de lehet ez most is tolódni fog.
Szóval unatkozni nem fogok most sem.

Nagyon rossz Robi nélkül, de alig 2 hét és újra találkozunk! ♥

búcsú Skóciától

Vigyázat! Hosszú bejegyzés lesz, csak a nagyon lelkes olvasóknak ajánlott!! ;)

Szinte napra pontosan 4 év után hagyom itt Skóciát. (2 hét múlva)

Így arra gondoltam egy bejegyzést mindenképp megérdemel.

Az elmúlt hónapokban nagyon nem voltunk jóban ezzel az országgal: a „nem bííííírom” és az „utálom Skóciát” szinte minden nap elhagyta a számat...ahogy itt is panaszkodtam, az orvosok nemtörődömsége, az időjárás, a távol élő család miatt... na jó, talán az utolsóról nem Skócia tehet, de könnyebb volt ezt is a számlájára írni! :D

Hogy szemléltessem milyen is itt nagy átlagban az időjárás, február 28-tól minden egyes nap kifotóztam az ablakunkon: amikor otthon már százával sütött a nap, és ezerrel tombolt a tavasz, itt a szürkeség a jellemző. Pár napja hagytam abba a fotózást, de higyjétek el ez így megy egész évben. 

 

De, mivel ez a bejegyzésem egy úgymond búcsúzás, semmiképp nem akarom negatív dologgal zárni! Így most összeszedem gondolataimat, és leírom miket is szeretek Skóciában, illetve miket/kiket köszönhetek neki!!!

1. Az első és legfontosab: ROBI!!!!♥♥

Mikor kijöttem dolgozni, Robi már itt volt, de őszintén fel se figyeltem rá: nagyon meg akartam felelni a munkában, az új környezetben, folyton nővéremék nyakán lógtam. Persze jóban voltunk, a bulikban talán még táncoltunk is, de ennyi!

Több, mint fél éve lehettem itt, amikor azt vettem észre, hogy sokkal többet vagyunk egymás társaságában, mint a sima barátok. Aztán mikor kórházba kerültem, ő fogott, és aggódott, és puszilt, és óránként jött be aztán a szobámba, hogy mire van szükségem...:)

Szóval a legnagyobb ajándék, amit Skócia (és persze a sors) adott nekem, az a férjem, és ezáltal Zétény, aki ebbe a pillanatban is, mintha tudná, hogy róla írok akítvan ugrándozik odabent! :))

2. Na igen, az időjárás az tényleg katasztrófális...DE! ha mégis engedi az idő, akkor gyönyörű helyekre el lehet jutni, és el is jutottunk! Alföldi vagyok én is, Robi is, és a mai napig csodálattal bámulok ki az ablakon, ha tartunk Glasgow vagy Inverness felé.

Egy kis ízelítő Skóciából (mind saját fotó)

3. Nagyon büszke vagyok az esküvő előtt készült kreatív fotókra! És ehhez nagyon sokat tett Skócia gyönyörű vidéke! Igaz, nem profi munka, hiszen egy munkatárs fotózott, az utómunka pedig Robi kezeit dicséri! ;)

Itt vannak azok a fotók: Kreatív fotók- Skócia

4. Amit még szeretek, az az emberek türelme, és mosolygóssága! A magyarokból sajnos ez nagyon hiányzik...persze tudom én, hogy itt jobbak az életkörülmények, ezért is lehet ez a nagy ellentét.

5. Szeretem, hogy nem kell sorban állni, és várakozni: se bankban, se postán, se orvosnál, se gyógyszertárban...

6. Szeretem, hogy mindenhol van nyilvános wc, legyen az bolt, az utcán, a vonaton, buszon, és ami még fontosabb: TISZTÁK!

7. Szeretem, hogy a tömegközlekedés óramű pontossággal működik! A digitális óra mutatja mikorra fut be a vonat, visszaszámol, és 0:00-kor meg is érkezik!

8. Nincs mit tagadni: pénzt is köszönhetek Skóciának! A főiskola elvégzése után álmomban nem gondoltam volna, hogy a nászutamat Dominikán fogom tölteni! És bár az tény, hogy az itteni 4 év alatt úgy éltünk, mint egy börtönben (munka-alvás-munka-alvás), egy munkásszállón (hiszen még külön fürdőnk, vagy konyhánk sincs- upsz, ez már megint panaszkodás, gyorsan abban is hagyom)

Szóval a ketten gyűjtött pénzből tudtunk venni otthon házat (hitel nélkül, ami a mai világban nagy szó) illetve az évek alatt sokat utazgattunk, ami örök emlék marad! (London, Barcelona, Mallorca...)

9. PRIMARK! – ez egy tipikus csajos bolt Invernessben: tele ruhákkal, cipőkkel, bizsukkal...néhány havonta csajos napot töltöttünk Ágival Invernessben, na a Primark tuti, hogy kihagyhatatlan program volt! Olyan hihetetlen akciók vannak mindig, hogy hűűűű...emlékszem tavaly 1 fontért vettem sokpántos szandit! Olyan nevetségesen olcsóra volt leárazva, hogy a szivárvány minden színében beszereztem! :D

Mi és a Primark! :)

10. Az itt eltöltött 4 év alatt szerencsére sokan meglátogattak minket: anyukám, mindkét nővérem, sógorom, anyósom, sógornőm...egyedül apukámat nem tudtam rávenni, hogy repülőre üljön! Fura ez a félelme a repülés miatt, hiszen a munkája sokkal veszélyesebb, mint a repülés...de ez már így marad! :)

Amit soha, de soha nem fogok elfelejteni, az az 1 évvel ezelőtti meglepetés Robitól. Rengeteg volt a munka, engem rettentően elkapott a honvágy, és Robi kitalálta, hogy meglepetésnek, a legnagyobb titokban kiutaztatja a 2 nővéremet...aki olvasta a weddings blogomat, annak már nem lesz ismeretlen ez a videó! :)

 

Egész sok dolgot össze tudtam szedni, a nagy ellenszenv ellenére is, nem? :)  Mindettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy nem fog hiányozni az itteni életem.

kullancs-sztorim és egyéb apróságok

22 évet sikerült úgy leélnem, hogy nem mászott belém kullancs: pedig falun élünk, fesztiválokra jártam, sokat kirándultunk...valahogy a magyar kullancsok nem szeretnek (SZERENCSÉRE!)

Ellenben a skótokkal! Mióta itt élek kb 3x szedtek ki belőlem olyan kis dögöt! :S Egyszer se paráztam rá...egészen eddig. De most is persze Zétény miatt kapott el a frász!
A vicces az egészben, hogy napok óta egyátalán ki se mozdultam a szobából, csak mentem át a másik épületbe dolgozni (kb 50 méter). Az állandó eső meg szürkeség miatt nincs sok kedve kimozdulni az embernek! Aztán egyik délután arra gondoltam milyen jó lesz feldobni a szobánkat a friss virággal, ezért lementem az öbölpartra nárciszt szedni! Erre tessék! Minek nekem virág, ültem volna a fenekemen....
Akkor este, tusolás közben vettem észre a kullancsot a combomban. Igazi hisztérikaként vártam, hogy Robi végre "haza"érjen, és kiszedje. Miközben ő nyugtatott, hogy biztos nem lesz semmi baj, én kontrásztam, hogy "de háááát Lindának (nővérem) se látszott rögtön, nem volt tünet, mégis Lyme-kórt kapott!"
Megbeszéltük, hogy mivel 2 nap múlva úgyis menni kell a védőnőhöz, majd tőle kérünk tanácsot. Addig is folyamatosan ellenőriztem, hogy látszik-e valami a lábamon. Szerencsére csak egy apró piros pont maradt a helyén. A védőnő túl sok tanácsot nem tudott adni, annyi mondott, hogy menjek el a háziorvoshoz, ő biztos jobban meg tud nyugtatni.
Ekkor már tudtam, hogy nem lesz egyszerű menet, mert az itteni dokik....JAJJ! Rögtön a védőnő után elmentük hát oda, kérni időpontot. A recepción ülő nőnek elsoroltuk mi a kínom, annyit mondott, hogy későn jöttünk, most nem tudnak fogadni, mert nagyon elfoglalt minden doki (kb 5-en rendelnek egyszerre) esetleg du-án 5-re tud adni időpontot. Mellékesen megjegyzem, hogy a váróban egy árva lélek nem ült, persze nem akarok gonosz lenni, én elfogadom, mindenki rettentően el volt foglalva...
A lényeg, hogy mondtam a nőnek, hogy az az időpont nekem nem jó, mert dolgozom. De mindegy is, akkor adjon egyet másnapra! Azt mondta azt nem lehet ("mi vaaaan??") csak aznap kérhetünk időpontot! :S:S Ezt a rendszert! Elköszöntünk, eljöttünk...én pedig végigpuffogtam az utat a kocsiban.
Eljött a másnap, jó korán telefonáltunk az időpont miatt: megint ugyanazt az időt mondta: du-án 5!!!! Elsoroltuk (ismét) hogy mi a panasz, hogy be vagyok sz*rva a kullancs miatt, meg kismama vagyok, és végül az az időpont még most sem jó, mert dolgozom. Annyit sikerült elérnünk, hogy a recis nő azt mondta, hogy beszúrnak valahová hamarabb, és majd visszahívnak, hogy akkor mikor menjünk.
Szép idő volt (kivételesen) bementünk a városba kiélvezni a napsütést, bevásároltunk, ilyesmik...aztán felvetettem Robinak, hogy már du-án 1 óra van, és még most sem hívtak! Mondtam, hogy menjünk már el megint, és kérdezzük meg, hogy mi van. A recepción ugyanaz a nő fogadott, aki tegnap is, meg akivel telefonon beszéltünk: Robi elkezdte sorolni harmadjára, hogy minek vagyunk itt! Ekkor én már nem voltam ilyen türelmes, és annyit mondtam,(tagadhatatlanul idegbajos fejjel)  hogy 3x kértünk időpontot, meg a telefonba azt mondták, hogy visszahívnak...a nő bájvigyorral a fején ennyit mondott: "ja, van időpont, du-án 3/4 3. senki nem telefonált?" - hááááát nem b*meg!!! Persze ezt csak magamban...Forrtam az idegtől. Hazamentünk, megebédeltünk, majd vissza a rendelőbe. (Szállodánk Fort William egyik felén, a rendelő F.W. másik felén található. 10 km tuti van a 2 között.)
Robi a váróban már nyugtatott, hogy ne légy ideges, ha nem csinálnak semmit, tudod milyenek itt a dokik...én ekkor még reménykedtem, hogy legalább egy vérvételt ki tudok harcolni...aztán minden reményem abban a pillanatban el is szállt, amikor megláttam ki fog megvizsgálni: ahhoz a dokihoz kerültem, akinél Robi 3x járt, hogy borzasztóan köhög (lassan már 1 éve), és ő 3x küldte haza azzal, hogy nincs semmi baja anélkül, hogy belenézett volna a torkába!!! Vagy éppen ugyanennél a dokinál voltam akkor is, amikor fájt nagyon a derekam, és semmit nem mondott csak a fejét csóválta, hogy nem tudja mi lehet a baj...
Hát így mentem be a rendelőjébe, elsoroltam mi a helyzet, megmutattam a kullancs helyét: ő meg neten mutogatott nekem képet, hogy milyen a fertőzött csípés (áááá, ilyen nincs! komolyan azt gondolja, hogy még nem néztem utána én is a neten!!!) Annyit mondott, amit eddig is tudtam: a gond akkor van, ha piros folt jelentkezik, vagy belázasodok. Kár, hogy nem vagyok harciasabb, jobban kellett volna erőszakoskodnom a vérvételért...
Komolyan nem is tudom mire számítottam, hiszen eddig se számított sehol előnynek, hogy kismama vagyok: azt reméltem, hogy úgy, mint otthon, jobban odafigyelnek ránk. :((
Persze tudom, örülnöm kéne, hogy nincs baj, meg örülök is, csak mindig jön egy ilyen szituáció, és felforr az agyam!

Egy kicsit más: mióta kismama vagyok, nem mertem fürdeni, mindig csak tusolás. Hiszen  egy csomó helyen olvastam, hogy a meleg víz vérbőséget okoz, ezáltal vetélést okozhat. Na, múlt héten, szigorúan minden szabályt betartva megkíséreltem: vízhőmérő híján a digitális lázmérővel mértem le a víz hőfokát: 35.2! Na, ez tök jó, nem túl meleg! Kikészítve a könyv, a habfürdő a vízben illatozik, ültem is bele! És bírtam benne ülni kemény 5 percig (de lehet annyi se volt) Hááááát én egyszerűen vacogtam, annyira hideg volt az a víz! Hagytam is a fenébe a kísérletezést, vettem gyorsan egy forró tusolást! Pedig egyébként azt gondolom, hogy nem lenne a babának semmi baja, hiszen minden szervíz alatt kb 40 fokban dolgozom, minden nap! De én már csak ilyen paragép vagyok: hiába mondják, hogy napi 1 kávé nem árt, én csak koffeinmenteset iszom azóta, meg hogy mehet néha-néha 2 deci bor: hát én egy cseppet se! Így, magamat ismerve egy jó időre elbúcsúztam a fürdéstől...

És egy jó hír a végére: sikerült eladnunk az autónkat. Szívesen hazavittük volna Mo-ra, de hát ugye jobbkormányos, és otthon nem lenne túl biztonságos a közlekedés. Csak a helyi boltban raktuk ki a hirdetést, gondoltuk elsőnek megpróbáljuk ezt, aztán pár hét múlva meg mást. Meg se gondoltam, hogy rá 2 napra már nem lesz kocsink!!! Örülök persze, hogy ilyen hipp-hopp sikerült, ugyanakkor nagyon sajnálom is: nincs mit tagadni, elkényelmesedtünk, és hát itt a világ végén lakni nem egy leányálom kocsi nélkül: gyalog jó fél óra az út a városba, a taxi drága, a busz meg ritkán jár. Na, nem baj, mert már a tudat is olyan jó, hogy mindez azért történik, mert nemsokára: MEGYÜNK HAZAAAAA! :D

amikor semmi nem jó :(

Sokszor hallottam már, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy ilyen könnyen ment a terhességem első 4 hónapja: nem voltak hányingerek, émelygés, hányás, szagundor, görcs vagy vérzés....minden ilyesmi elkerült. Úgy is mondhatnám, hogy tökéletes a várandósságom!
De amíg fizikailag nem visel meg, addig úgy érzem, hogy ezt duplán törlesztem lelkiekben. Nem tudom mikor voltam utoljára ennyire a padlón....:(:(
Mondogatom én a mantrát szinte minden nap: május, május, csak májusig kell itt kibírni!!! Sajnos ettől még nem telik gyorsabban az idő.
Az utóbbi napokban aztán végképp teljesen magamba vagyok fordulva: semmi mást nem csinálok, csak felkelek: megyek munkába (4 óra hossza) itthon vagyok, egész nap ülök a szobámban, aztán megint megyek a munkába az esti műszakba (megint 4 óra) ....a közte lévő időben meg ki se mozdulok a kis lyuk szobánkból. A facebook fórumos lányoknak már biztos meséltem, hogy itt úgy élünk, mint egy koliban: azaz van külön szobánk, de pl: nincs külön konyhánk, csak egy nagy közös. Én már annyira nem tudok itt senkit tolerálni, hogy nem vagyok hajlandó főzni, sőt lemenni kajálni se! Annyira senkivel nem akarok találkozni, pont elég annyi, amit a munkában együtt töltünk. Komolyan az egyetlen ember, akit most elviselek magam mellett az Robi....de őt se mindig! 2 naponta vannak akkora balhék, mint ha épp a világ akarna összeomolni.....:S:S Semmiségeken is kiakadok percek alatt, és úgy felhúzom magam, hogy nem tudok aludni. Aztán 2 óra alvás után mehetek dolgozni, ahol meg persze úgy érzem magam, mint a mosott f*s...és ez így megy már hosszú napok óta.

Lelkileg már egyátalán nem itt vagyok: robotként eljárok dolgozni, de mindig az az első, ahogy a szobába érek, hogy bekapcsolom a laptopot, és merülök is el a saját kis világomba: tervezem a babaszobát, meg az összes többit is a házunkba, mentem el az olyan oldalakat amik tetszenek, hasznosak lehetnek. Ezek adnak nekem erőt! Én elhiszem, hogy az itteni embereket hidegen hagyja az én állapotom....de néha akkor is olyan jól esne a kérdés: és hogy vagy? érzed már a babát? vagy mik a tervek jövőre?...de semmi. Ami fura, mert Robit meg mindig kérdezgetik a babával, a házzal kapcsolatban is. Robi szerint ez azért van, mert az elmúlt hónapokban olyan magas falakat "építettem" magam köré, hogy ezt látják mások is, ezért nem is kérdeznek.....
Annyira jó, hogy van a facebook zárt fóruma! Az ott lévő lányok el sem tudják képzelni, hogy mennyire sokat jelentenek nekem! Egy biztonságérzetet ad, hogy ott kiadhatom magamból azt ami nyomaszt, vagy éppen azt aminek örülök, mert tudom, hogy őket ÉRDEKLI! Robival is sokat beszélünk a babáról, na de ő csak férfi! Barátnőm meg nem abban az életszakaszban van, hogy annyira lázba hozza ez a téma, ami érthető persze, csak így meg érzem, hogy egyre nagyobb a távolság köztünk.
Én visszahúzódok a csigaházamba, tény, hogy nem keresem a társaságát, úgy ahogy senkiét sem....ő se jön, hogy velem mi újság, csak hallom néha vihorászni a folyosón, más munkatársakkal...
Hát ennyi! A túlélésre játszok. Nem akarok jópofizni, bájologni, reggeli közben mosolyogva cseverészni...csak tenni a dolgom, várni, hogy eljöjjön a 29.hét, amikor végre repülőre ülök, és itt hagyom végre ezt az utált életet, és belekezdünk egy sokkal sokkal boldogabba! Egyszerűen tudom, hogy az lesz! Annyira függök a családtól, és annyira érzem már a hiányukat, hogy most nem érzek félelmet se a jövőtől, pedig mondják páran: "megőrültetek? Mo-ra visszamenni? ott nem lesz annyi pénzetek, mint most"....ez így igaz! nem lesz ennyi! de lesz karácsony, és szilveszter, és nagy családi ebédek vasárnaponként, és biciklire pattanok és 10 perc alatt anyukámnál vagyok, és van jó idő, és napsütés, és nem érdekel, ha nem fogunk ennyit keresni, úgyis imádom a turikat....Ennyi!

végre vége a Karácsonynak...

Na, nem kell félreérteni, egyátalán nem vagyok Karácsony-ellenes! IMÁDOM! Amikor összeül a nagy családunk, mindent betölt a fenyőfa illata, gyerekektől zsibong az egész ház, nagyokat eszünk és nevetünk és pihenünk....
Amióta viszont itt élünk csak túl akarok esni az egészen, lehetőleg minél kevesebb sírással. Tavaly ez egész jól sikerült, még a hó is esett, egész hangulatba jöttem.
Idén viszont....! Lehet, hogy a hormonoknak is köszönhető, de nagyon sokat sírtam a család után, és hogy utálok itt lenni, meg amúgy is: miért szakad az eső állandóóóóan? Mellette 12 órát húztam le a munkában 25-én, hát mondani se kell teljesen bekebelezett a depresszió.
Tegnap már egy fokkal jobban éreztem magam, azzal vígasztaltam magam, hogy elkezdtem a nyári ruháimat bepakolni a bőröndbe, mert hogy azokat már úgysem veszem fel, majd csak otthon, ha HAZAKÖLTÖZTEM! Meg keresem már bőszen a repülőjegyeket is: valamikor február végén megyek haza!

Ezen kívül 23-án délután bejelentettem anyuéknak is a mi kis TÜNDÉRBOGARUNKAT. Örültek nekünk nagyon, nővérem még sírt is (de ez nem újdonság, hiszen ő is kismama, mindenen sír :D)
Ja, és a nagy bejelentésekről jut eszembe: Robival volt egy nagyon csúnya összeveszésünk azzal kapcsolatban, hogy kinek mikor mondjuk el a babánkat. Én babonás vagyok, meg amúgy is féltem mindentől ezt a kis szőlőszemnyi babánkat, így úgy vagyok vele, hogy a legszűkebb családomon kívül ne tudja senki a 12. hétig. Megkértem Robit is, hogy a szülein kívül másnak ne nagyon újságolja már, várjunk még egy kicsit. Hát a kérésem teljesen süket fülekre talált és már a legtávolabbi haverja is tudja!Valamelyik nap azt láttam, hogy a facebook-on valamelyik ezer évvel ezelőtti volt munkatársnak újságolja! :S  Hamarabb tudták, mint a szüleim! Én elhiszem, hogy büszke, és boldog, de kifejezetten megkértem rá! Erre azt a választ kaptam, hogy ha akarom én titkoljam a barátaim előtt, ő nem tudja, meg nem is akarja titokban tartani. Na tessék! Hát ilyen napokat élünk mostanában: sokat veszekedünk (na jó, inkább csak veszekedek) és egyelőre úgy érzem, hogy SOHA nem jön el február vége, mikor végre a hátam mögött hagyhatom ez egész skót életemet.....

megint más a hajam :)

Eredetileg barna, nagyon vékony szálú, hullámos hajam van...na, az eredeti hajszínem már nagyon régóta nem láttam.
Helyette voltam már fekete (a gimiben szinte végig) sötétbarna, a vörös minden árnyalata...most pedig épp világosítani szeretném a világos rézvörös hajam.
Sokat változtatok rajta, mert nagyon hamar megunom: volt már hosszú hullámos, extra rövid, félhosszú, extra hosszú ... ami nagyon mű volt...többet nem is csináltatnám meg!

Egy kis válogatás az elmúlt évek hajaimból :)

Aztán ugye vártuk az esküvőt, és bár már akkor is nagyon le akartam vágatni a hajam, de mégse tudtam elképzelni magam rövid hajú menyasszonyként, ráadásul ugye a 3 méteres fátylamat se tartotta volna meg.
Utána jött a nagyon nagyon sok munka, majd eljött a nászút, akkor ilyen volt a hajam:

Viszonylag hosszú, de szegény nagyon töredezett, a sós víz pedig csak rontott rajta.
Ahogy hazaértünk le is vágattam: munkatársam csinálta, aki (többek között) férfifodrász. Nagyon sokat nyávogott, hogy ő nem mer belevágni, ő csak férfihajakat tud vágni. Legalább fél órája ültem a székben, amikor rámordultam, hogy Ádám, vágj már bele!!!!  :))
Persze tudtam én, hogy nem fogok csalódni, vágta ő már máskor is nekem. Nekem tetszik a végeredmény, most már csak a világosítás van hátra: Ági barátnőm hónap végén megy Mo-ra, majd hoz nekem festéket.
Íme az új frizurám :)  (kivörösödött orromat nem nézni, nagyon meg vagyok fázva!)

26 lettem! :)

Nem éltem túl jó napokat mostanában...sok kis dolog összeadódott, és lett belőle egy jóóóó nagy, amitől legszívesebben az ágyból se mozdultam volna ki...de muszáj volt persze, mert ugye a munka, az munka. Leginkább a rengeteg eső és szürkeség vette el a kedvem szinte mindentől. Jajj, pedig annyiszor megfogadtam, hogy ez nem befolyásolhatja ennyire a hangulatom. De amikor már 2 hete szünet nélkül esik az eső, és hideg van, és szürkeség, és....hát akkor feladom. Ilyenkor persze sokkal erősebb a honvágy is, sokat nyávogtam Robinak is, és hát meg kell hagyni elég elviselhetetlen voltam. :S Szülinapom előtti estén pedig sikerült olyannyira összevesznünk, hogy haragban feküdtünk le aludni. Ő próbált békülni...de én ettől sokkal makacsabb vagyok. (Igyekszem változni.:))
Emiatt persze aludni is alig tudtam, és ahelyett, hogy jól kialudtam volna magam, mert szabadnapom volt, már reggel 7-kor kipattant a szemem. Nem akartam Robit felébreszteni, így kimásztam mellőle, lementem a konyhába, és miközben megittam a reggeli tejes kávémat, megírtam a naplóm is. Legalább fél órán át ott ültem, és mire felértem a szobába, Robi már nem volt sehol. Elkönyveltem, hogy biztos a fürdőben van, majd jön. Visszafeküdtem az ágyba és olvasgattam. Aztán egyszer csak Robi beállít a kedvenc sütimmel, beleállítva egy szál gyertya. (Tudni kell, hogy itt nincsenek cukrászdák, nem lehet kapni finom tortákat se...:S) Persze ahogy leült mellém az ágyra, már potyogtak is a könnyeim, volt nagy békülés, és megreggeliztem a sütit! :D Megvolt az ajándékozás, összeszedtem kissé magam, amikor Ági is meglepett egy képeslappal, benne ez a szöveg:
" A magányban, a betegségben, a zűrzavarban-
  a barátság puszta gondolata is lehetővé teszi
  a túlélést. még ha barátunknak nem is áll
  hatalmában segíteni bennünket. Elég a tudat,
  hogy ő létezik. A barátságot nem halványítja
  el a távolság vagy az idő, a börtön vagy
  a háború, a szenvedés vagy a súlyos csend.
  Éppen ezekben a dolgokban gyökeredzik
  a legmélyebben. És ilyen talajból bontja ki
  legszebb virágait."   /Pam Brown/

Na, meg persze volt benne személyes üzenet is, amiknek hatására pityeregve mentem át hozzá megköszönni, és megölelgetni. Nem tudom mi lesz velem terhesen, ha már most ilyen érzékeny vagyok. :D:D

A 2 heti eső után, szeptember 15-én végre újra meglátogatott minket a Napocska! Mintha tudta volna a Jóisten, hogy ezzel mennyire boldoggá tud tenni. Na, nem is maradtunk itthon! Kocsiba vágódtunk (én, Robi, Ági, meg még 2 magyar munkatársunk, és irány Inverness) Mi már sokszor voltunk azon a környéken, de a 2 magyar fiú még nem, így kirándulgattunk egyet.
Az első fotó csak érdekességképp: bal oldali menetirány, jobb oldali kormány :)

Fort William, és Inverness között van egy kikötőváros, Fort Augustus, és mellette az öböl a Loch Ness. Ebben az öbölben van "hivatalosan" Nessi. :) Mi még sose találkoztunk vele. :)))

Póóózolás a férjecskémmel! ♥ :)

Aztán Ágnesemmel is! :)

Inverness nagyon hangulatos és szép város, viszont mivel már rengetegszer voltam, fotók nem igazán készültek. Shopping közben készült 1-2. ( az idióta bagoly-sapit nem vettem meg ...:D)

Egész nap rengeteget nevettünk, élveztük a napsütést, hazaérve pedig olyan jól esett olvasni azt a sok-sok köszöntést a facebook-on! :)
Ahogy fentebb is írtam, itt nincs cukrászda, szerencsére Ági irtó fini édességeket tud csinálni. Kérésemre -szülinapi tortaként funkcionáló- túrós, mascarponés, tortát készített. Jujj, de fini volt!

Később aztán borozgatás, összeültünk néhány munkatárssal, kártyáztunk, beszélgettünk....összességében nagyon nagyon pozitívan zártam a napot, ami már nagyon rám fért! Soha nem tudom elégszer elmondani Robinak és Áginak, hogy milyen hálás vagyok, hogy az idegbeteg napjaimon is elviselnek, és hogy ennyire szeretnek. Imádom a családom, de mivel ők nagyon messze vannak tőlem, így kint nekem ők ketten a LEGFONTOSABBAK! (hülye megfogalmazás, hiszen nem csak azért fontosak, mert nincs itt a család, hanem amúgy is, na, de mindegy....:D)

Betegnek lenni egy idegen országban...:S

15 évesen lettem epilepsziás: tiniként tragédiaként éltem meg, pedig szerencsére nem az a nagyon vészes fajta, hiszen nekem a 10 év alatt alig volt kb 5-6 nagyrohamom (van olyan beteg, akinek naponta van annyi).
Aztán megtanultam együtt élni ezzel a betegséggel, hiszen gyógyszerrel nagyon jól kezelhető. Egy idő után sikerült doktor felügyelete alatt a gyógyszert is letenni....aztán 2008 májusában kikerültem Skóciába, és bár beszéltem angolul, de persze teljesen más olyan környezetben élni, banki ügyeket intézni, a főnököddel beszélni...mint pl. az angolórán 1-1 témáról beszélgetni.
Szóval új emberek, új lakhely, új munka egy idegen országban, idegen nyelven...ezeken bestresszeltem (mindig is stresszelős, ideges típus voltam) keveset aludtam...és ismét rohamom volt. Bevittek a kórházba, ahol a kótyagos fejemmel magyarul se tudtam megszólalni, nem még angolul! Teljes volt a kétségbeesés! Szerencsére az egyik munkatársam elkísért, ő mondta el, mi történt velem: aztán vizsgálat, vizsgálat után, vérvétel....akkor még nem voltunk együtt Robival, így ezekre a helyekre egyedül mentem. A doktornő kérdezett mindenféle fura szakszóval, semmit nem értettem belőle: erre bepötyögött egy számot a telefonba, kezembe nyomta a kagylót, és a vonal másik végén beleszólt egy férfihang: "Szia! Balázs vagyok, a tolmács." Teljesen lehidaltam! Nem tekintettek hülye külföldinek, azóta is rendszeresen járok kontroll vizsgálatokra: most már egyedül is merek, és értem is. :)
Nagyon sok minden másképp működik, mint Mo-on. Nem feltétlenül mindig jobb, de a legtöbb esetben sokkal egyszerűbb:
- otthon a gyógyszeríratás (amit 3 havonta kellett megtenni) 1 napi kórházban ücsörgést jelentett, rengeteg, idegtépő várakozással....itt bemegyek az orvosi rendelőbe, a recepción mondom, hogy mire van szükségem: lecsekkolja az adataimat a számítógépben, és ennyit mond: oké, 2 nap múlva mehetsz a gyógyszertárba a rendelt gyógyszerért!  (kb 5 perc az egész)
- ha bármi kínom-bajom van, és elmegyek a háziorvoshoz, akkor megint tuti ott töltöm a fél napomat a rendelőben, várakozással!...itt időpontot kell kérnem (legutóbb 16:10-re kaptam), és tuti, hogy akkor be is szólítanak, de legkésőbb 16: 11-kor!
- a gyógyszeremet otthon is támogatással kaptam, de így is kellett érte fizetnem!...itt 100%-ig ingyenes, sőt írtak fel nekem folsav vitamint (mert tudják, hogy babát szeretnénk)  az is ingyen van
- ami nekem az itteni ellátásban nem tetszik: szerintem túl lazán veszik az egészet, persze lehet én vagyok túl aggódós. pl. mikor rohamom volt, kérdezték milyen gyógyszert szedtem eddig, elmondtam a nevét, és annyit válaszoltak, hogy bár ők azt nem ismerik, de akkor felírják, és szedjem azt...:S
vagy pl: Robi hónapok óta köhög (soha nem dohányzott) félek, hogy valami lábon kihordott nagyobb betegség utóhatása, elküldtem orvoshoz, ahol csak a fejüket csóválták, hogy nem tudják mi lehet a baj! De ha nem tudják, akkor miért nem utalják be tüdőszűrésre? Annyit mondtott a doki, hogy összeül a többi orvossal, és majd 4-5 hét (!!!) múlva kap Robi értesítőt, hogy mi is legyen....4-5 hét! hát hol van az még! és ha addig romlik?:S:S Szóval tudnám ezeket sorolni a végtelenségig (mind a pozitív, mind a negatív oldalt)

És akkor csak rátérek arra, amiről IGAZÁBÓL írni akartam. :) Hétfőn megyek nőgyógyászhoz! Kaptam egy levelet pár napja, hogy rákszűrésre kérjek időpontot: ez nem kötelező, csak felhívják a figyelmet! És akkor rájöttem, hogy hát igen, jó ideje nem voltam, és most legalább itt az alkalom, hogy kikérdezzem a dokit, mi a teendő, ha terhes leszek, de ugye szedem az epi-gyógyszert. Tegnap már összeírogattam, mit is akarok majd kérdezni, és már megint rámtört a para. Teljesen hülye vagyok, hiszen nem fognak megenni, de hát ez van! Ha ismeretlen helyzet előtt állok, akkor parázok. Na, nem magától a vizsgálattól, csak hogy majd lehet nem értem mit mond, meg zavaromban majd jól elfelejtek megkérdezni csomó dolgot...
Szóval most így állunk: ráálltunk a babaprojectre, pár hete iszom a palástfűteát, a folsav vitamint meg már jó pár hónapja eszegetem. :) Azért a nászútig próáljuk visszafogni magunkat, hiszen egy 6 órás kocsiút, majd egy 10-12 órás repülés biztos nem használna a pár hetes terhességnek. Október 28-án visszaérünk...és aztán belecsapunk a lecsóba! :D:D


Anna baba Robi unokahúga. Remélem egyszer nekem is lesz ilyen hajasbabám! ♥ :)