Az első hónap

4 napos kórházi lét után végre hazajöhettünk. Itthon persze klasszisokkal jobb anyukám segítő kezei között, és Robira se lehet egy rossz szavam se. Ahogy hazaértünk a kórházból kijelentette, hogy ő akarja kicserélni a pelust. Az azóta eltelt 1 hónap alatt pedig tökéletesen belejött! :)


Vannak napok amikor elönt a pánik, a rengeteg segítség mellett is néha úgy érzem, hogy nem bírok megbirkózni a feladattal. Az első itthon töltött napokban nagyon sokat sírtam, gondolom ez a hormonoknak is köszönhető. Rengeteget segített, hogy mindkét nővérem megerősített abban, hogy normális amit érzek (a félelem, és néha kétségbeesés a mérhetetlen boldogság mellett ) És most már talán elhiszem, hogy igenis lehetek attól még jó anya, hogy nem minden boldogság és rózsaszín köd... Van olyan nap, amikor nagyon összecsapnak a hullámok a fejem fölött, és kérdem Robit: ez mindenkinek ilyen nehezen megy? Vagy csak én vagyok ennyire szerencsétlen? És mellette persze vannak olyan napok is, amikor minden olyan egyszerű, és nagyszerű...ahogy telik az idő remélem ezek lesznek többségében.


Ahogy telnek a napok úgy érzem magam egyre magabiztosabbnak. Már eljutottam odáig, hogy nem esek kétségbe, ha anyu épp nincs itthon, mikor eljön a pancsiidő. :)  Szépen megy már nekem is, de azért még mindig anyu csinálja a legtöbb alkalommal.

Az éjszakáinkban egyelőre nincsenek rendszerek. De nincs is ezzel semmi gond, amikor csak a szopi idejére ébred fel a kicsi fiam....DE! Van olyan, amikor Zêti úgy dönt, hogy az aktuális éjszakai szopi után nem akar aludni. Nem sír vagy ilyesmi, csak nyögdécsel, ficereg az ágyában....szóval néha éjszakázunk. 2 alkalommal viszont már történt olyan is, hogy egyszerre lehúzott 6-7 órát alvással!! Persze ez nem azt jelenti, hogy én akkor egy jót aludtam: ugyanis onnantól fogva, h letelt a 3 óra hossza, 10 percenként néztem az órát, hogy jajj, miért nem kelt még fel, és a légzésfigyelő ellenére mentem oda a kiságyához azt figyelve, hogy ugyan lélegzik-e...ezt a hatalmas parázásomat nem tudom mikor fogom „kinőni”.
Update!! a második átaludt éjszakán már nem voltam ekkora paramami! :) Zéti aludt, anyuci ennek nagyon örült...és ő is aludt! :))

Etetés: nincs babamérlegünk, 1 hétig volt nálunk kölcsönbe a védőnőtől. Akkor egyszer-egyszer ráraktam, hogy mennyit szopizik, illetve megmértem csupin is. 2 hét alatt annyit hízott Zéti, amennyit 1 hónap alatt kell elérnie a babáknak. Szóval emiatt nem aggódom, így nem is méregetem: kis vámpírom eszik rendesen. :)


Ami nagyon tud zavarni, hogy boldog-boldogtalan megkérdi tőlem: „És van tejed?” Tudom, itt a faluban mindenki ismer, megállítanak, megcsodálják Zétit (nekem dagad a májam a büszkeségtől  :)) de miért kell ezt megkérdezni tök idegennek is? Ez nekem olyan személyes...ja és amúgy VAN! Hajjjajj!!! Ha Zéti többet alszik a kelleténél éjszaka, akkor tuti, hogy hatalmas tejtócsa közepén ébredek.
Napközben minden szopi után fejek, amit nagyon utáááálok....olyan macera, meg sokáig tart. (Na éjjelente nem is csinálom, ahhoz túl lusta vagyok.)  De félek nagyon a mellgyulladástól, meg hát nem rossz az, ha van lefagyasztva egy kis anyatej. Kis anyatej? Hát én konkrétan elárasztottam a fagyasztónkat, annyi van már eltéve! :)  Remélhetőleg ízleni fog Zétinek az a tejcsi is, mert vannak babák, akiknek a fagyasztott tej már valamiért nem ízlik.

És ha már szoptatás, akkor cicik: amikor pár évvel ezelőtt 20 kilótól megszabadultam, nincs mit szépíteni, a melleim eltűntek. :S Tavaly, menyasszonyként is nagyon pici cicijeim voltak...na, ehhez képest a mostani állapotom! VÁÁÁÁÓÓÓÓ! Emlékszem, 3. napja voltam benn a kórházban a szülés után, amikor a reggeli tusolás után tükörbe néztem...és nem akartam elhinni, hogy egy éjszaka alatt Pamela Anderson lett belőlem! :D:D De tényleg!  

Ahogy megtörtént a tejbellövés, hatalmasak lettek! És szép kerek, tisztára mint egy szilikoncici! :D El tudnám viselni, ha ez mostantól már örökké így maradna. :P
Fizikai változások rajtam: gátsebem gyógyulgat, szerencsére már egyátalán nem fáj, viszont elég ijesztő, hogy még 1 hónap után is kissé be van dagadva. Szexre egyelőre gondolni se tudok... :D na nem azért, mert nem kívánnám, hanem azért, mert olyan mérhetetlenül fáradt vagyok MINDIG, hogy örülök, ha Zéti este elalszik, és bújhatok az ágyba én is.

5 kiló plusz maradt rajtam szülés után. Ami nem lenne túl sok, idővel majd leadom. Viszont annyira megváltozott a testem, hogy hihetetlen! Gondolom a medencecsont kitágult, vagy nem tudom, de a nadrágjaim nagy része baromi szűk rám, ami nagyon zavar.  Tornára egyelőre nem is gondolok, de azért a 6 hetes kontrollon megkérdem a dokit, hogy mégis mikortól kezdhetném el, ill. mivel. Most a legfontosabb a szoptatás, nem akarom kockáztatni, hogy esetleg a tornától elapadjon a tejem.

A dögmelegnek köszönhetően mostanában csak este 7 felé viszem ki Zétit levegőzni. Minden nap kint vagyok kicsit vele, szerencsére nagyon szeret a babakocsiban utazni.
És 1 hónap után végre azt érzem (és lehet ciki ezt bevallani, de én akkor is leírom) hogy nem csak abból áll ki a napom, hogy szopi-büfiztetés-fejés-pelenkázás, majd újra elölről az egész...mert igenis sokszor ennyit éreztem az első hetekben.
Túlságosan féltettem Zétit mindentől, így nem nagyon mertem kivinni, így viszont 0-24-ben össze voltunk zárva, és kissé besokkaltam....:S de most már eltelt annyi idő, hogy Zéti figyelget, előszeretettel mondja azt, hogy "GÖ", reggelente pedig olyan vigyorgásokat levág, hogy azt hiszem megzabálom!!!
Szóval lehet rám dobálni a köveket, de én töredelmesen bevallom, hogy kellett ez az 1 hónap, hogy úgy érezzem, most már 100%-ban élvezem az anyaságot! És imádok ANYA lenni!
Legyen ez mára a végszó...♥

És akkor képekben az elmúlt hónapunk!

1 hetesen, szopi után beájulva:

 Így szoktunk reggelente "beszélgetni" :)

Robi csinált róla néhány fotót, persze ez már a facebookról ismerős lehet :)

ÓÓÓÓ...:)

 Pancsi anyával

Alvó Zétik:

Este 7 felé végre indulhatunk sétálni:

Hajszerkezet!! :D:D