Anyatej mindenáron...

Várandóan sokat foglalkoztatott a szoptatás témaköre. Töredelmesen bevallom féltem tőle: sikerül-e, lesz-e elég tejem?...

Valószínűleg az ismeretlensége miatt tartottam ennyire tőle: ugyanis a sok rokongyereknek köszönhetően ekkor már meglehetősen rutinosan el tudtam látni egy babát, kivéve ugye a szopit.

Meg aztán élénken él bennem a kép, ahogy nővérem 12 évvel ezelőtt sírva szoptatta az akkor újszülött kislányát. Akkor a kisebesedett mellbimbó volt a sírás oka.

De akkor is ott voltam, amikor a másik nővérem magas lázzal feküdt a mellgyulladás miatt.

Ehhez képest az elmúlt közel 4 hónap alatt SEMMI negatívum nem ért a szoptatás kapcsán. Nem volt (még) mellgyulladásom, és szerencsére Zéti olyan ügyesen szopizik, hogy soha nem volt sebes a mellbimbóm. Mint valami giccses amerikai filmben: összebújva, ölelkezve, meghitt anya-baba pillanat. Imádom!

Szóval abban a legelejétől biztos voltam, amíg igényli, addig megy a szopi.

De miért is volt ilyen hosszú felvezetés?

Az epilepszia...a 12 év alatt már megbarátkoztam a gondolattal, hogy ez nekem van, el kell fogadni, és kész! Az évek alatt próbáltam hinni a gondolat erejében: sokan mondták, ha erősen arra koncentrálok, hogy le tudom tenni a gyógyszert, az már fél siker, és így is lesz! Én tényleg, igazán hinni akartam ebben, és orvosi segítséggel próbáltuk is elhagyni...többször is...és mindig sikertelenül. Ennyit a gondolat erejéről.... Az utolsó ilyen gyógyszerletétel akkor volt, amikor 6 hetes terhes voltam. Aztán jött egy csodálatos 9 hónap gyógyszermentesen, és teljesen egészségesen: sokat tudtam pihenni még a munka mellett is, semmi jele nem volt, hogy esetleg visszatérne a betegség.

Aztán megszületett az én csodálatos pici fiam. De akármennyire boldog is voltam ettől, azt be kell látni, hogy a babázás (főleg az első 1-2 hónap) nem csak mosoly és boldogság....hanem kialvatlanság, rengeteg stressz, hogy jól csinálom-e a dolgomat, fáradság, és még több kialvatlanság...

Így biztos, ami biztos alapon, rögtön a kórházból hazaérve felhívtuk a doktornőmet, hogy mi legyen a gyógyszerrel, hiszen tudtam, hogy a roham leginkább kiváltó oka a kialvatlanság, a stressz, illetve a villogó fények. (na, ezek közül csak ezt az utolsót tudtam kivédeni)

Ő akkor azt mondta, hogy nem állít be gyógyszerre, szoptatás alatt ő inkább nem ajánlja, helyette próbáljak pihenni amennyit tudok. Oké-oké próbálok én pihenni, de soha nem tudtam nappal aludni, ja és mindig is stresszelős voltam, ezen nem tudok csak úgy hipp-hopp változtatni. Annyiban maradtunk, hogy jelentkezzek, ha már nem szoptatok, és visszaállítjuk a gyógyszert.

Teltek a hetek, és én egyre többet agyaltam ezen a dolgon: akármennyire szerettem volna a gyógyszermentességet, egyszerűen éreztem, hogy nem vagyok jól. Napok, sőt hetek teltek el úgy, hogy én teljesen jól voltam, de aztán jött egy nap, amikor pillanatokra kiestek dolgok. Hűűű olyan nehéz ezt megfogalmazni, mit is érzek ilyenkor: olyan, mintha az agyam kissé be lenne lassulva, és olyan nehezen fogja fel a dolgokat. De nem olyan, mint egy egyszerű fáradság. Pl. volt olyan, hogy pár pillanatig nem tudtam milyen nap van, hanyadika, de még azt se, hogy milyen év....és én ekkor már nagyon jól tudtam, hogy ez is egy epilepsziás roham, csak (szerencsére) nem a görcsökkel járó nagyroham. Ismét hetek teltek el ebben az iszonyatos bizonytalanságban: anyukám és Robi folyton ellenőriztek, ha csendben elvoltam a szobában, már rosszat sejtettek, nem mertek Zétivel kettesben hagyni....amit meg is értettem. Rengeteg sírás és még több stresszelés jött....és eljutottam odáig, hogy annyira ekkörül forgott minden gondolatom, hogy pár alkalommal pánikroham is elkapott: iszonyat szívverés, remegés, gyomorgörcs. És emellett volt az állandó rosszkedv.

Esküszöm sokkal jobban elfogadtam volna a helyzetet, a szoptatás feladását, ha nincs elég tejem, és Zétus éhezik, és ezért kell a tápszer! DE ÍGY!!!! Nekem rengeteg tejem van, közel 10 liter van a fagyasztóban is! És az én HIBÁMBÓL vegyem el a legjobb dolgot a gyerekemtől, az anyatejet! Borzasztó volt ebbe belegondolni.Nem telt el nap sírás nélkül...:(

De a betegségem választás elé állított: vagy a szopi, de akkor egy időzített bomba vagyok, és bármikor lehet elájulós nagyrohamom...vagy tápszer, és akkor gyógyszer, és jól leszek.

Egyik megoldás se tetszett. Ekkor nővérem jött az ötlettel, hogy kérdezzünk meg egy specialistát, egy igazán nagykutyát, ő mit javasol!

Netes kutakodás után eljutottunk Dr. Halász Péter epileptológushoz. Neki ez a szakterülete, így bíztam benne nagyon. Kértünk időpontot a magánrendelésére, aztán utaztunk fel Pestre.

Átbeszéltük a betegségem 12 évét, az összes eddigi vizsgálatom eredményét...de ez engem igazából hidegen hagyott. Engem egy valami érdekelt csak és kizárólag: mehet a szopi a gyógyszer mellett? Tuti nem lesz SEMMI baja ettől Zétinek?

Kedvező válaszokat kaptam, hiszen a doki azt mondta szoptathatom Zétust a gyógyszer mellett is....még arra is rákérdeztem, hogy esetleg hosszú évek múlva lehet-e ebből bármilyen baja, olyan mellékhatás ami mondjuk csak 5-10 év után jeletkezik. Azt felelte, hogy az egyetlen mellékhatása az lehet a babára, hogy álmosabb, aluszékonyabb lehet, de persze ez sem igaz minden babára, csak előfordul(hat). 

Én még ekkor se voltam biztos a dolgokban, hiszen most volt két teljesen ellentétes álláspont: a saját dokim azt mondta ne szoptassak, míg a specialista azt mondta nyugodtan, nem lesz semmi gond.

Családom végül meggyőzött, bízzak jobban a dokiban, hiszen ez a szakterülete. Aztán beszéltem a védőnővel, aki megint csak biztatni tudott, illetve elmondta, hogy van egy másik szoptatós anyukája, aki ugyanezt a gyógyszert szedi, mint én.

A sok biztató szó ellenére sírva vettem be az első szem gyógyszert, és a rá következő napokban megszállott módon figyeltem Zétit, van-e bármi eltérés a viselkedésében. De (szerencsére) nincs semmi ilyesmi! Ugyanolyan vigyorgós, sikongatós, ha olyanja van, akkor nyűgös...de semmiképp nem álmosabb. :) Engem már jobban megvisel: konkrétan 1 hete iszonyat módon szédülök. De tudom ez csak addig tart, míg a szervezetem hozzá nem szokik a gyógyszerhez. 

Na és a végére milyen fotót is csatolhatnék..... ♥♥♥

És amikor a gonosz anya előtör belőlem, és becsapom Zétit....:))

3 hónapos nagyfiam

Annyira kis naiv voltam, amikor azt hittem, hogy majd szépen minden hónapban jövök, és leírom a mindennapjainkat. Egyszerűen nincs időm! Olyan hipp-hopp eltelik a nap!

Most épp azért tudok írni, mert korán reggel van, Zéti meg a férjem még alszanak. De abban is biztos vagyok, hogy nem tudom most megírni ezt a bejegyzést. Ilyen ez az anyaság! 

Az estéinkben végre gyönyörű rendszer van! Este 8-kor van fürdés, amit a legelejétől fogva imád! Most már apa is meri fürdetni, az én legnagyobb örömömre: magas vagyok, aminek az az átka, hogy iszonyatosan fáj a derekam a fürdetések miatt. De attól függetlenül imádom csinálni, annyira édes Zéti! Már mikor a pelenkázóra rakom, és elkezdem vetkőztetni tudja mi következik. Rúgkapál, vigyorog, és hirtelen elszáll minden nyűg, Mikor aztán kipancsolta magát, jön a pizsi, hálózsák, és félhomályban szoptatás. Azon annyira bekómál, hogy félálomban megbüfiztetem, cumi a szájába, egy puszi a buksijára, és szépen leteszem hasra: forgolódik egyet-kettőt, de elalszik magától. És ez most már hosszú hetek óta így van, remélem nem fog változni. És ilyenkor alszik legtöbbet, 6-7 órát tuti lehúz egyben. 

A nappalban még nincs ilyen rendszer, de legalább már eljutottunk odáig, hogy nem csak a karomban, vagy a babakocsiban zötykölődve alszik. Mert egy időben ez ment! Ha egész nap itthon voltunk, akkor ő egész nap nem aludt! Azaz de: karomban elaltattam, letettem és már nyílt is ki a szeme. Most viszont már délelőtt is, délután is alszik magában, persze néha még most is vannak olyan napok, amikor sehogy nem jó neki, csakis anya karjaiban.

A reggeleket imádom a legjobban! Annyit de annyit magyaráz ilyenkor a kis babanyelvén! Lerakom vagy az ágyunkba, és akkor a polcoknak magyaráz, vagy a kiságyába, akkor pedig a körforgónak. Jajj a körforgó! Nagyon jó kis találmány! Zéti egyszerűen imádja! Esténként, ha már nagyon nyűgös, de még van idő fürdetésig, akkor a zenélő körforgó az, ami még el tudja terelni a figyelmét. Vagy az, ha fogom a popóját, és járkálok vele fel-alá....

Az elmúlt 3 hónapban azért jócskán voltak nehézségek is. Például egy időben egyszerűen nem volt hajlandó elfogadni a bal cicimet! Olyan hihetetlen ordításba kezdett, ha az következett, hogy még hallgatni is fájdalmas volt. Naná, hogy kétségbe voltam esve, hogy mégis mi a baj??? És már előre stresszeltem, ha tudtam, hogy a bal cicim következik...aztán egyik napról a másikra, ahogy jött, úgy múlt el.

Illetve az esti altatás: szerencsére, ahogy már fentebb is írtam mostanában nagyon szépen elalszik magától, de nem volt ez mindig így. Nagyon sokáig kész rémálom volt az esti altatás: járkálni vele fel-alá óráááákig, és ami még durvább: csak engem fogadott el, ha Robi próbálta altatni, akkor sírt. Zéti sírt, mert álmos volt, de elaludni nem bírt, én sírtam, mert végtelenül kimerült, és fáradt voltam.

De ahogy telnek a napok, úgy egyre könnyebb és könnyebb .

Mindenhová visszük magunkkal Zétit: legyen az egy szimpla bevásárlás, dokihoz menés, vagy épp esküvő! Az utazásokat nagyon jól bírja, én meg már olyan lehetetlen helyeken szoptattam, vagy pelenkáztam, hogy jajj...:D például legutóbb a polgári szertartás alatt kellett kijönnöm vele, a hivatalban találtam egy üres tárgyalótermet, és ott tettem tisztába. De a magánorvos rendelőjében is megtettem már, miközben a betegségemet tárgyaltuk.

Eddig egyetlen alkalom volt, amikor Zéti cumisüvegből kapta meg a lefejt anyatejet: a lagziból hazahoztuk, és anyukámra bíztuk. Ő fürdette, etette meg, és altatta el este, hogy mi tudjunk egy kicsit kikapcsolódni, táncikálni. Tartottam persze nagyon a helyzettől, ez volt az első alkalom, hogy magára hagytam. De nagyon kis ügyes fiúcska volt, simán elfogadta a cumisüveget.

Khhhm....hát na.

Utolsó mondatom óta eltelt vagy 3 hét...:S:S ez van.

Jobb is lesz, ha ezt a bejegyzésem most kiposztolom, aztán írok még, ha lesz rá energiám, az én kis gombóckám mellett.

Holnap megyünk Pestre egy nagyon neves neurológushoz. Félek nagyon, hogy mit fog mondani. Sokan tudjátok miért kell ez, ha megjártuk jövök a részletekkel.

És persze akkor jöjjön 1-2 fotó a végére.

Mostanában az egyik legjobb móka: tükör előt állunk, és röhögünk! :D

Alukálnak apával:

Az én kis húsgombócom! ♥

 

Akartam videót is, de valamiért nem engedi....:S