Le vagyok törve, mint a bili füle.....nagyon-nagyon.
Mintha éreztem volna, hogy nem úgy fognak menni a dolgok, ahogyan én azt szeretném...egész nap letört, és nyomott hangulatban voltam, ahelyett, hogy izgatottan vártam volna az újabb UH-ot. Magamat se értettem.
Robival a kórházba vezető úton sikerült összevesznem, persze a vizsgálóban már az ő kezét szorongatva feküdtem.
Nem volt senki előttünk, nem kellett várakozni, mehettem rögtön. Felfeküdtem, megcsodáltam pici babámat, aztán vártunk....és vártunk...és vártunk...20 percig nézegette a nő a babámat, hogy ugyan úgy fekszik-e már, hogy le tudja mérni a tarkóredőt. Én mozdulni se mertem, mert a múltkori alkalommal mindenért rám szólt: "Ne emelgesse a fejét!" "Ne úgy tegye a karját!"....
De úgy látszik az én gyermekem nem egy egyszerű eset. Ja, és már most rám hasonlít: azaz ugyanúgy szeret aludni, mint én! Fal felé befordulva (jelen esetben anyába befordulva), tipikusan a "mindenkihagyjonbékén" pózban....ami a mi esetünkben nagyon nem volt jó. :(
20 perc után a nő annyit mondott: menjek sétálgassak, lépcsőzzek, aztán 5 perc után újra megpróbálja...5 perc után újra vissza: akkor már annyira kellett pisilnem, hogy UH-os készülék feje igencsak kellemetlen volt = nagyon közel voltam hozzá, hogy bepisiljek.
Várt eredmény,megfelelő pózt most sem sikerült elkapni....Oké, menjek pisilni, aztán megint vissza...HÁTHA!
Egész pisilés alatt beszélgettem a babámhoz, hogy ne hozza anyucira a frászt, és elfogadom, ha olyan makacs lesz, mint az anyja, most egy kicsit engedjen...de anyai könyörgésem mit sem ért....harmadjára se lettünk okosabbak. A nő folyamatosan csak a fejét csóválta, engem pedig a sírás kerülgetett.:(
Vizsgálat után beszéltünk a midwife-al, mi ilyenkor a teendő, annyit mondott, hogy a 15-16. héten lesz vérvétel, és abból 75%-os bizonyosággal szűrhető a Down-kór. Helyesebben megkérdezte, hogy akarom-e ezt az opciót? Hát a pofám leszakadt! Egy ilyen fontos vizsgálatnál! És ha azt mondom nem kösziiii, akkor hagyják annyiban a dolgot?!
Mondani se kell, ahogy kiléptünk a kórházból már hullottak is a krokodilkönnyeim, teljesen vígasztalhatatlan voltam.
Robi próbált nyugtatni, kevés sikerrel. Itthon folytattam a sírást, mellette szidtam az egész angol egészségügyet, és egyszerűen úgy éreztem, hogy felrobbanok tehetetlenségemben! Nekem már azt is fura volt hallani, hogy nem tudják megmérni! Olyan sok kisbaba van a környezetemben, és egyszerűen ilyenről még nem is hallottam! De nem is ez bosszantott leginkább! Hanem az, ahogyan az egészhez itt hozzáállnak: én elhiszem, hogy a várandósság nem betegség, de attól még kicsit jobban is odafigyelhetnének a kismamákra. Otthon a 12 hetes UH nem csak annyiról szól, hogy megmérik az ülőmagasságot!!! Fejkörfogat, combcsont, orrcsont látható-e...mindenfélét megmérnek, figyelik, hogy van-e magzatvíz a gyomrában, minden szerve megfelelően működik-e...amiről aztán persze papírt is kapsz! De itt! A nő elmondta nekem, hogy a baba most 8 centi (a CRL) és hogy a mért adat alapján kereken 14 hetes vagyok, szülés várható időpontja: 2012. 07. 24. És ennyi! De ezekről se kaptam papírt, pedig kifejezetten kértem, mert le kell adnom a főnökömnek! Annyival leráztak majd megírják a következő alkalommal. (A múltkor is ezzel a szöveggel hárítottak....)
Szóval itthon a több órányi sírás után összeszedtem magam és felhívtam mindkét nővéremet (ha anyukámmal beszéltem volna megintcsak nem bírtam volna zokogás nélkül, úgyhogy meg se kíséreltem) Szerencsére nővéreim azért meg tudtak kicsit nyugtatni: mindketten azt mondták repüljek haza 1 hétre, mert jót fog tenni!
1. el tudok menni ahhoz a szonográfushoz, akihez nővérem is jár, és akit az egekig magasztalt, hogy mennyire jó szakember és nem mellesleg nagyon kedves a pácienseivel. Valószínűleg már ő sem tudja lemérni, hiszen akkor jócskán túl leszek a 14. héten is, de nekem az is elég ha mindent szépen elmagyaráz, megmutat, tuti kicsit meg tudna nyugtatni.
2. persze elmennék 4D-s UH-ra is, mivel otthon jóval olcsóbb, mint itt kint, és remélhetőleg már a nemét is meg tudnák nekem mondani.
3. megnézném a házunkat, mert eddig csak fotókon meg videón láttam :)
4. CSALÁD! fél éve nem találkoztam velük :(:(
Szóval összeszedem minden bátorságom, és megkeresem a főnököm, hogy elengedne-e fizetetlen szabadságra. Nagyon reménykedek a pozitív válaszban!
Mazsi! nagyon drukkolok, hogy elengedjena főnök és te is megnyugodj egy picit legalább.!!!!
VálaszTörlésSzia Mazsi! A névtelen weddings blogtárs vagyok! Ne törj le!! Nézd pozitívan a dolgot! A picike jól van szépen ver a szíve ez már egy nagyon jó dolog! Állj hozzá pozitívan gondolj arra hogy semmi baj nem lehet! Hidd el tudom miről beszélek mikor azt mondom örülj annak amit tudsz ( hogy ver a kis szíve és jól van) ne azon idegeskedj amit nem tudsz! Január 12.én a 12 hetes uh-n tudtam meg hogy nem él a gyerekem. Ez már nem olyan dolog amiben bizonytalan vagyok.... Sajnos ez tény.... Ezért nem jelentkeztem az első üzim után...nem volt mit mondanom. 18.án volt az eltávolító műtétem. Egyedül maradtam a testemben és borzalmas érzés.... Ne stresszelj Mazsi addig míg nincs rá okod, még semmi rosszat nem mondtak légy pozitív! Minden rendben lesz erre gondolj! Elég akkor bánkódni ha már baj van hidd el nekem. Jó egészséget kívánok nektek és fel a fejjel nem lesz semmi baja! Légy pozitív!
VálaszTörlésTeljesen megértem, hogy kiborultál, hisz első babásokként szeretnénk mindent rendben tudni a babánkról.
VálaszTörlésValahogy én megpróbálom kezelni az ő nemtörődömségüket, és próbálom megérteni, és elfogadni, hogy itt is ugyanúgy szülnek a nők, és az orvosok is biztos odafigyelnek, ha probléma van.
Nagyon jó ötlet, hogy kicsit hazamenj, biztos feltöltene, megnyugtatna, ha otthon vizsgálnának meg, és nyilván a saját nyelveden jobban is megértenéd.
Én is sokat vacillálok, hogy kicsit haza kéne mennem, de J-t most nem hagyhatom itt.
Remélem a főnököd igent mond!!!
Egyébként legközelebb ha meg mész a dokihoz, akkor igenis legyetek erőszakosak, hogy Neked kell az a papír, mert a főnöködnek kell.. és ne engedjétek, hogy lerázzon azzal, hogy majd legközelebb!!! Ez neki lehet nem fontos, de Neked igenis az!
szegény :( én is kiborultam volna a helyedben. de tényleg nagyon gáz, hogy kint ennyire carnak a dolgokra... szerintem nagyon jó ötlet, hogy hazagyere és itthon megnézesd a babádat, jót fog tenni egy kis hazaruccanás egyébként is :) nagyon drukkolok hogy elengedjen a főnököd!!
VálaszTörlésNévtelen weddings blogtárs: annyira sajnálom, ami veled történt, míg így ismeretlenül is! El sem tudom képzelni, hogy min mehettél keresztül, sok sok erőt és kitartást kívánok a jövőben! És tudom most nehéz, de próbálj pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, és hidd el hamarosan újra kopogtat nálatok a gólya!!!
VálaszTörlésKöszönöm Mazsi nagyon aranyos vagy. Igyekszem pozitívan gondolkodni de nem könnyű. Egy éven belül a 2. kisbabánkat vesztettük most el. Rögtön esküvő után is volt egy pozitív tesztem de 4 hetesen spontán elvetéltem. Akkor azt mondta a doki hogy pechünk volt majd legközelebb sikerül. Most már nem mondott semmit csak annyit irány a genetikai kivizsgálás. :( meglátjuk mi lesz ezután....
VálaszTörlés