Otthon egy picikét....

Megvívtam a csatákat az elmúlt hetekben a főnökséggel, hogy engedjenek haza pár napra...azaz a mai napig "háborúzunk" mert a főnököm azóta is bunkó és flegma velem, amióta visszajöttem, de most már eljutottam arra a szintre, hogy nem ér annyit az egész, hogy ezen felidegesítsem magam. A babám és az én egészségem ettől sokkal fontosabb, arról nem is beszélve, hogy az epilepszia legfőbb ellensége a stressz. És, mint valami bűvös varázsmondatot, úgy mondogatom mgamaban, hogy májusig MÁR FÉL LÁBBAL IS KIBÍROM itt!

Szerencsére több 10 éve írok naplót, így a segítségével meg tudom írni az elmúlt napok eseményeit.
Febr.5.- vasárnap: utálok egyedül utazni, akkor meg főleg, ha egész napos útról van szó, rengeteg átszállással, és olyan számomra ismeretlen helyekkel, ahol előtte még sose jártam. Ági szépen elmondta nekem, hogy hol is találom a reptéri buszjáratot Edinburgh belvárosában. Nekem sikerült eltévednem, 1 órán át keresgéltem mindenfelé, és 3 ember segítségével nagyon nehezen kideríteni, honnan is indul a busz! :S:S Szóval így indultam neki, a szabimnak. :) A +7 fokból elég durva volt leszállni a -16 fokba, de végre Mo-on voltam! Be a transzferbe, és este 10 felé haza is értem. (Fort Williamből reggel fél 8-kor indultam el! -Nem rossz!!!)
Febr. 6.- hétfőn: reggel a védőnőnél kezdtem, legalább 2 órát voltam nála: átbeszéltük a köv. napokat, lett végre kiskönyvem, meghallgatuk a babuci szívhangját, igaz nekem ez már nem volt annyira újdonság, hisz itthon is 2 naponta hallgatom. :) Adott beutalót vérvételre, EKG-ra...ilyesmik. A nap további részében kötelező programom nem volt, így csak és kizárólag a családdal voltam.
Febr. 7.- kedd: ismét célzott pisi az üvegbe (már nagyon megy, olyan gyakran kell adnom :D) és indultunk anyuval a vérvételre! Felkészítettek, hogy brutál lesz, rengeteg emberrel, a fél napunkat ott fogjuk tölteni! Szerencsére nem így lett, 1 óra alatt végeztünk! A vérvétel maga elég brutál volt, mert nekem béna a karom és soha nem találják a vénám. :S Sűrű bocsánatkérés közepette 3x szúrtak meg, mire a várt mennyiség lejött. Aztán anya engedélyével megittam egy tejszínhabos kávét ("ugyan Mazsi, ne féltsd annyira azt a babát, én mindhármotoknál ittam napi egyet, és nézd meg, hogy milyen szépek lettetek! " :))
A nap további része szintén a családé volt: unokaöcsémre vigyáztam, kiélveztem, hogy anyukám főztjét ehetem, hatalmas felfedezéseket tettem a szobámban: "hűűűű, tényleg nekem ilyen ruhám/cipőm is van, de jóóóó!" :)
Febr. 8.- szerda: a legsűrűbb napom volt. A háziorvosnál kezdtem, aki megcsinálta az EKG vizsgálatot, megbeszéltük mi legyen az epilepsziával: mindenképp fel kell keresenem a neurológust, mert akár szülés közben is jöhet roham (de tuti....:S) és kell egy alapos kivizsgálás. Erre majd csak májusban kerül sor, az idő rövidsége miatt. Ha addig bármi baj lenne (de nem lesz!!!!) akkor majd ellátnak az itteni orvosok, hiszen tudnak erről a betegségemről. Aztán át a védőnőhöz, átírta a vérvételem eredményeit a kiskönyvbe: hihietelen, de vashiányom van! Pedig szedem a vasat már egy ideje! Most felírtak más fajtát, meg még egy csomó más vitamint is. Elmentem ezeket kiváltani a falunkban lévő gyógyszertárba, és elképesztő gyorsan terjednek a hírek a falunkban: már gratuláltak a házhoz is, meg a babához is!! :):)
Délutáni program volt Miskolc, ahol először babalátogatóba mentünk az egyik nagyon jó barátnőmhöz: december elején született meg a tüneményes kislánya! Jó volt nagyon babázni egyet!! ♥ Na, és persze mi más lehetett volna a beszédtéma, ha nem a terhesség, a kismamaság, a szülés. Megbeszéltük, hogy jövő nyáron elmegyünk úgy nyaralni, hogy Kinga+férj+kislányuk, Melinda (nővérem) + férj+ 2 kisfiú, Én + Robi + kisfiunk! Jujj, de soká lesz még, és jujj, de várom! :)
Néhány fotó Bogi- babáról:

Készítettem neki pelenkatortát! :)

Túl sokat nem tudtunk ott időzni, 3-ra volt időponton a nőgyógyászhoz. Kicsi csúszással, fél 4 körül jutottam be hozzá: ugye a helyzetem elég speciális, mert a 16. héten látott először, aztán meg csak a 30-on fog! De mindent szépen elsoroltam neki (és hát azt se tagadtam, hogy az egyedüli, ami még Skóciában tart, az a támogatás, amit a cégtől kapok) Azt mondta megérti, és elvállal, annyiban maradtunk, hogy májusban, ahogy hazamentem jelentkezek nála. Nagyon alapos vizsgálatot csinált (rákszűréssel együtt). Ha tudtam volna, hogy ez lesz, ráadásul a nemét is simán megmondja, nem mentem volna 4D-re: mert akkor meg olyan lehetetlen pozícióban feküdt a baba, hogy alig lehetett kivenni belőle valamit: legalábbis akkor amikor 4D-re váltott. A dokit még csak nem is kérdeztem, már mondta, hogy ő bizony kisfiú, és mutogatta, hogy mit kell(ene) látnom. :) Én nem láttam, de hiszek neki! :D Ahogy tovább vizsgálgatta a babát még legalább 3x megjegyezte, hogy tuti kukis! Fura, mert a káposzta-teszt után annyira tudtam, vagy legalábbis számítottam erre az eredményre, hogy egyátalán nem esett rosszul hallani (pedig ugye kislányt szerettem volna). Annyira jó volt látni, ahogy ficánkolt, nyújtogatta azt a csöppnyi lábait! Jajj, nagyon jó volt! Ahogy kijöttem a dokitól, mondtam is anyuéknak a hírt: nővérem csak vigyorgott, és mondta, hogy milyen jó kis haverja lesz az ő Áronjának, hiszen kb fél év lesz közöttük! Anyukám nagyon várta a kislányt, így szemmel láthatólag csalódott volt, és csak azt hajtogatta, hogy majd kiderül a neme, ha megszületik! :)
Aztán egy extra gyors ebéd (vagy vacsora) egy kínai kajáldában, és már száguldottunk is tovább a 4D-re. Na, ez a száguldottunk azért egy enyhe túlzás, hiszen nővérem a 9. hónapban már inkább csak vonszolja magát! :) Felajánlottam neki, hogy nyugodtan feküdjön le a földre, és én majd elgurigatom ahová kell! :D:D De nem élt a lehetőséggel! :)
Aztán jött a 4D, ahol még csokival is etettek, hátha kicsit pozíciót vált az én kisfiam, de ahogy azt már megszokhattam az előző UH-okból, ő ettől sokkal-sokkal makacsabb! (nővérem gyorsan meg is jegyezte, na, ez a gyerek rád ütött) Nézegette, méregette a szonográsfus, mutogatta mi micsoda, aztán megkérdezte, hogy mit szeretnék, mi legyen a lába között? Persze nem mondtam el neki, hogy már tudom, így csak azt válaszoltam, hogy én kislányt, míg apukája kisfiút szeretne jobban! És akkor annyit válaszolt, hogy higyje el, nagyon fog örölni a kisfiúnak is! Anyu persze rákérdezett: Ez biztos? Annyit válaszolt a szonográfus, ő csak akkor mondja meg a nemét, ha 100%-ig biztos benne! Van áááám fotóm is róla, igaz nagyon kis vékonyka, és nincs még babás arcocskája sem, de én így is imádom!
Szóval bemutatom nektek Zana Zétényt (vagy Botondot...ez még képlékeny! :D) - az arca elé emelte a vékony kis karját, és felhúzta a lábait.

Kaptam videót is, azóta persze már megmutattam a büszke apukának is!

Nagyon nagy vonalakban így telt az otthoni pár napom: fárasztó volt, de mégis annyira jóóóó! Sokkal nyugodtabb vagyok, és egyelőre úgy érzem, most már nem lehet semmit baj, és kibírom itt májusig!

Jajj, és még valami! A Pocakosnaplót lapozgatva láttam, hogy kér kismamafotót a 16. hét körül. Így hát csinálta ma délelőtt egyet, de hát majd sírva fakadok, hogy mennyire semmit nem látni! :( A 12. héten ugyanilyen pocakfotót csináltam! Ráadásul visszakerestem Anita blogjában a fotókat, és neki a 14. héten olyan szépen látszódott, a 16-on meg aztán végképp! Egy kívülálló biztos nem mondja rám, hogy kismama vagyok, pedig olyan jó lenne már büszkélkedni a gömbölyödő pocakkal! Fej nélküli fotót kaptok, mert a fejem most vállalhatatlan! :)
16 + 3: 

(Robi levetette velem a lila felsőt, mert szerinte így sokkal látványosabb...hát nem tudom.)