26 lettem! :)

Nem éltem túl jó napokat mostanában...sok kis dolog összeadódott, és lett belőle egy jóóóó nagy, amitől legszívesebben az ágyból se mozdultam volna ki...de muszáj volt persze, mert ugye a munka, az munka. Leginkább a rengeteg eső és szürkeség vette el a kedvem szinte mindentől. Jajj, pedig annyiszor megfogadtam, hogy ez nem befolyásolhatja ennyire a hangulatom. De amikor már 2 hete szünet nélkül esik az eső, és hideg van, és szürkeség, és....hát akkor feladom. Ilyenkor persze sokkal erősebb a honvágy is, sokat nyávogtam Robinak is, és hát meg kell hagyni elég elviselhetetlen voltam. :S Szülinapom előtti estén pedig sikerült olyannyira összevesznünk, hogy haragban feküdtünk le aludni. Ő próbált békülni...de én ettől sokkal makacsabb vagyok. (Igyekszem változni.:))
Emiatt persze aludni is alig tudtam, és ahelyett, hogy jól kialudtam volna magam, mert szabadnapom volt, már reggel 7-kor kipattant a szemem. Nem akartam Robit felébreszteni, így kimásztam mellőle, lementem a konyhába, és miközben megittam a reggeli tejes kávémat, megírtam a naplóm is. Legalább fél órán át ott ültem, és mire felértem a szobába, Robi már nem volt sehol. Elkönyveltem, hogy biztos a fürdőben van, majd jön. Visszafeküdtem az ágyba és olvasgattam. Aztán egyszer csak Robi beállít a kedvenc sütimmel, beleállítva egy szál gyertya. (Tudni kell, hogy itt nincsenek cukrászdák, nem lehet kapni finom tortákat se...:S) Persze ahogy leült mellém az ágyra, már potyogtak is a könnyeim, volt nagy békülés, és megreggeliztem a sütit! :D Megvolt az ajándékozás, összeszedtem kissé magam, amikor Ági is meglepett egy képeslappal, benne ez a szöveg:
" A magányban, a betegségben, a zűrzavarban-
  a barátság puszta gondolata is lehetővé teszi
  a túlélést. még ha barátunknak nem is áll
  hatalmában segíteni bennünket. Elég a tudat,
  hogy ő létezik. A barátságot nem halványítja
  el a távolság vagy az idő, a börtön vagy
  a háború, a szenvedés vagy a súlyos csend.
  Éppen ezekben a dolgokban gyökeredzik
  a legmélyebben. És ilyen talajból bontja ki
  legszebb virágait."   /Pam Brown/

Na, meg persze volt benne személyes üzenet is, amiknek hatására pityeregve mentem át hozzá megköszönni, és megölelgetni. Nem tudom mi lesz velem terhesen, ha már most ilyen érzékeny vagyok. :D:D

A 2 heti eső után, szeptember 15-én végre újra meglátogatott minket a Napocska! Mintha tudta volna a Jóisten, hogy ezzel mennyire boldoggá tud tenni. Na, nem is maradtunk itthon! Kocsiba vágódtunk (én, Robi, Ági, meg még 2 magyar munkatársunk, és irány Inverness) Mi már sokszor voltunk azon a környéken, de a 2 magyar fiú még nem, így kirándulgattunk egyet.
Az első fotó csak érdekességképp: bal oldali menetirány, jobb oldali kormány :)

Fort William, és Inverness között van egy kikötőváros, Fort Augustus, és mellette az öböl a Loch Ness. Ebben az öbölben van "hivatalosan" Nessi. :) Mi még sose találkoztunk vele. :)))

Póóózolás a férjecskémmel! ♥ :)

Aztán Ágnesemmel is! :)

Inverness nagyon hangulatos és szép város, viszont mivel már rengetegszer voltam, fotók nem igazán készültek. Shopping közben készült 1-2. ( az idióta bagoly-sapit nem vettem meg ...:D)

Egész nap rengeteget nevettünk, élveztük a napsütést, hazaérve pedig olyan jól esett olvasni azt a sok-sok köszöntést a facebook-on! :)
Ahogy fentebb is írtam, itt nincs cukrászda, szerencsére Ági irtó fini édességeket tud csinálni. Kérésemre -szülinapi tortaként funkcionáló- túrós, mascarponés, tortát készített. Jujj, de fini volt!

Később aztán borozgatás, összeültünk néhány munkatárssal, kártyáztunk, beszélgettünk....összességében nagyon nagyon pozitívan zártam a napot, ami már nagyon rám fért! Soha nem tudom elégszer elmondani Robinak és Áginak, hogy milyen hálás vagyok, hogy az idegbeteg napjaimon is elviselnek, és hogy ennyire szeretnek. Imádom a családom, de mivel ők nagyon messze vannak tőlem, így kint nekem ők ketten a LEGFONTOSABBAK! (hülye megfogalmazás, hiszen nem csak azért fontosak, mert nincs itt a család, hanem amúgy is, na, de mindegy....:D)